VÁROSUNK

 12 lead

2021. október 9-én, szombaton 10.30 órakor kezdődött – a koronavírus-járvány miatt nyáron elhalasztott – bérmálás Marcaliban, a Gyümölcsoltó Boldogasszony plébániatemplomban.

 

 

Az ünnepi szentmisén – a pandémiás helyzet jelenlegi intézkedései szerint nemcsak – a bérmálkozók és bérmaszülők, hanem a szülők, testvérek, nagyszülők, valamint ezúttal rokonok is részt vehettek.

 

Az istentiszteletet Varga László kaposvári megyéspüspök celebrálta, akit az egyházközség és a bérmálkozók nevében elsőként két fiatal köszöntött. A püspök szentbeszédében elsősorban a bérmálás jelentőségéről, az Isten iránti elköteleződésről beszélt az ifjaknak.

 

Majd Kiss Iván c. prépost-plébános bemutatta a bérmálkozókat, elmondva, hogy közülük többen bekapcsolódtak az egyházközség életébe: táborokban, különféle versenyeken, rendezvényeken, önkéntes karitatív munkában, betlehem-építésben és ádventi koszorú-készítésben vettek részt. Ezt követően a püspök örömét és köszönetét fejezte ki, hogy milyen sokrétű tevékenységet folytattak, majd összesen 27, kilencedik osztályos, immár középiskolás fiatalt és egy felnőttet részesített a bérmálás szentségében.

 

Az ünnepi szentmise végén Varga László megköszönte a környékbeli atyák példás összefogását is, hogy a beteg, de már gyógyulófélben lévő marcali plébánost helyettesítették a lelkipásztori munkában, s a híveket kérte, hogy imádkozzanak értük és személy szerint őérte is.

 

Az istentiszteleten a Fény Gyermekei Zenekar, valamint Balogh Bálint kántor orgonán és Jáki Zoltán hegedűn működött közre. A Szentlelket hívó és dicsőítő gitáros énekek között felhangzott Marco Frisina: Anima Christi című dala is.

 

Írta és fotók: Kiss Kálmán

 

A galériához kattintson a képre!

 

A galériához kattintson a képre!

 

 

 

Olvassa a Marcali Portált Facebookon is!

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.