IMG 0004 lead

Pénteken került megrendezésre iskolánkban a Diáknap. Reggel a diákigazgató, Pálfi Gergő 12.B osztályos tanuló átvette az intézmény kulcsát és elkezdődtek a programok.

 

 

A pedagógusok megkapták ellenőrzőjüket és bemutatták az új tanári kart. Ezután a 9.A és 9.B osztályok bemutatkozó műsora következett. 9 órától fordított órákon tapasztalták meg a diákok: nem is olyan egyszerű a tanári asztal másik oldalán lenni. 🙂

 

Az aulás vetélkedő idén is vicces feladatokkal volt tele, melyen jól szórakoztak az osztályok csapatai. A Tanár-Diák röplabda mérkőzés idén is nagy küzdelmet hozott, melyen a Tanárok diadalmaskodtak mindkét végzős osztály ellen.

 

A következő program igazi kuriózum volt, hiszen a The Pontiac zenekar egy órás, élő koncertjét hallgatták meg a diákok. Érdekesség, hogy az együttest két Berzsenyis Öregdiák is erősíti, név szerint Kiss Péter és Zákányi Benedek. Köszönjük a fiúknak, hogy időt és energiát nem sajnálva szórakoztatták a nebulókat!

 

A nap zárásaként az aulás vetélkedő eredményhirdetésére került sor, melyen a 12.B osztály csapata lett az első, megelőzve a 10.B és a 12.A osztályokat.

 

Köszönjük a szervező osztályoknak, pedagógusoknak ezt az igazán jól sikerült napot!

 

A galériához kattintson a képre!

 

A galériához kattintson a képre!

 

A galériához kattintson a képre!

 

A galériához kattintson a képre!

 

 

 

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.