Fő tartalom átugrása

„Egyszer volt, hol nem volt….”

Írta: T. Molnár Gertrúd, MMK
Megjelent: 2021. október 28. Csütörtök, 16:01

IMG 20211028 150218 lead

A Marcali Művelődési Központ meseíró pályázatot hirdetett általános iskolásoknak, amelynek célja az volt, hogy a gyermekek képzelőereje, fogalmazási készsége, szókincse, fantáziája teret kapjon önálló mese megalkotásával.

 

 

Lehetett tradicionális és modern mesét is írni, ki-ki képzelőerejére volt bízva a kitalált történet fordulatainak a szövése. Az általános iskolások által beküldött mesék között királyfi és királylány is szerepelt, de volt olyan is, amely az űrben játszódott, vagy éppen egy krimibe illő bankrablás meghiúsításáról szólt. Pozitív tanulsággal és örömteli végkifejlettel zárult valamennyi mese, néhányban a humort is megcsillogtatta a kis meseíró.

 

A művelődési központ szakembereiből álló háromtagú zsűri, T. Molnár Gertrúd zsűrielnök, Háromi-Horváth Krisztina és Huszárné Szőcs Andrea zsűritagok értékelték a pályaműveket, és a három első helyezés mellett két különdíjjal is jutalmazták a mesék íróit. Valamennyi meseíró oklevélben és ajándékban részesült, megköszönve ezzel a szervezők részéről a színes és fordulatos mesék íróinak a pályázaton való részvételt.

 

Az „Egyszer volt, hol nem volt..” című pályázat díjainak átadására október 28-án 15 órakor került sor a Kulturális Korzóban, a szünidei kreatív délutáni programok részeként.

 

Díjazottak:

 

I. Helyezett: Kocsis Petra: Marcali mese egy segítőkész sajttolvajról (Noszlopy AMI)
II. Helyezett: Biró Réka: Ádáz vita a fürdőszobában ( Mikszáth K. Ált. Isk.)
III. Helyezett: Veisz Noel: Űrmese ( Mikszáth K. Ált. Isk.)

 

Különdíjasok: Máté Dóra: Kismalac étterme ( Noszlopy AMI)
Weinhardt Anna: Én és az erdő varázsa ( Noszlopy AMI)

 

Gratulálunk a pályázaton részt vett valamennyi meseíró gyermeknek!

 

Képek: Szován Gábor

 

A galériához kattintson a képre!

 

 

 

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb