VÁROSUNK

cats

A „Tisztítsuk meg az Országot!” program keretében az MTKSZ Nonprofit Kft. Marcali Város Önkormányzatának megbízásából a héten elkezdte az illegális hulladéklerakók felszámolását.

 

 

A projekt végrehajtását 2021. november 23-án, Bizén kezdték. A munka során az MTKSZ Nonprofit Kft. és a GAMESZ Szervezet összehangolt munkával a látható és a lehulló levelek által eltakart, valamint a talajba már beépült hulladékot is felszedték. Bizéről 18,8 tonna vegyes hulladékot szállítottak el; ennek nagy része földdel kevert csomagolóanyag és építési bontási hulladék volt, de vegyes hulladékkal kevert gallyakat is találtak. Az illegális hulladék mennyisége jóval meghaladta az előzetesen felmért mennyiséget.

 

November 24-én a volt dögégetőnél lévő illegális hulladéklerakó felszámolása következett. A megvalósítást nehezítette, hogy rendkívül meredek terepen kellett dolgozni, ezért a dolgozók hegymászó felszerelésben, biztosító kötéllel végezték a munkát; a felszámolás megkezdése előtt a hulladék megközelíthetőségét munkagéppel kellett kialakítani. Összesen 3,2 tonna vegyes hulladékot – jellemzően műanyagfóliát és bálamadzagokat, hálókat – szállítottak el.

 

Az MTKSZ Nonprofit Kft. a napokban további 6 illegális szemétlerakót számol fel a város különböző területein.

 

A projekt az Innovációs és Technológiai Minisztérium jóvoltából az IFKA Közhasznú Nonprofit Kft. támogatásával valósul meg.

 

Ön is tehet a környezetért!

 

HulladékRadar Applikáció

 

A mobil alkalmazás célja az illegális szemétlerakás terjedésének megakadályozása. Az alkalmazás biztosítja a lakosság számára az illegális hulladéklerakó helyek bejelentési lehetőségét mobil eszköz használatával. A bejelentés az illetékes hatósághoz érkezik meg.
Részletek: https://hulladekradar.hu/#

 

Marcali Hulladékgyűjtő Udvar

 

Az MTKSZ Nonprofit Kft. Marcaliban biztosítja a lakosság számára (a rendezett díjfizetésű, marcali lakcímkártyával rendelkező ügyfeleknek), hogy a keletkezett nagyobb mennyiségű, különböző fajtájú hulladékot meghatározott mennyiségben térítésmentesen a Marcali Hulladékgyűjtő Udvarban leadja.
Részletek: https://mtksz.hu/

 

 

A galériához kattintson a képre!

 

 

 

Olvassa a Marcali Portált Facebookon is!

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.