Gyermekétkeztetés …
A Marcali Központi Konyha a gyermekétkeztetés térítési díj nyilvántartására és a díj beszedésére a korábbi kézi nyilvántartási rendszer helyett új, elektronikus nyilvántartó programot vezetett be, a QB-Értékesítés, QB-Suli webes rendszert. Bereczk Balázs alpolgármestert kérdeztem ez ügyben.
Hány gyereket érint a program?
Valamennyi gyermeket és tanulót, aki Marcaliban veszi igénybe az óvodai, iskolai étkezést. Ez naponta 700 és 850 fő közötti létszámot jelent.
Hogy sikerült a rendszer bevezetése?
Az új nyilvántartást fokozatosan vezettük be, először az óvodák, iskolák és a konyha dolgozói rendelkeztek hozzáféréssel, így a legtöbb gyakorlati problémát már ekkor sikerült azonosítani és javítani.
Ezután tettük elérhetővé a szülők számára az étkezések rendelését és lemondását, majd legutoljára az elektronikus fizetési lehetőség került bevezetésre. A fokozatossággal az volt a célunk, hogy az egyes részterületeken felmerülő gondokkal külön-külön tudjunk foglalkozni és a napi működést a legkevésbé zavarja. Most már az a cél, hogy minden szülő használja az alkalmazást.
Milyen előnyei vannak a szülőknek a rendszer használatával kapcsolatban?
Talán a legfontosabb, hogy bármikor, akár mobiltelefonon keresztül elérhető az étlap és lehetőség van a rendelések kezelésére. Szintén nagy előny, hogy az alkalmazáson keresztül kapják meg a fizetendő számlákat, és kényelmesen -akár egy webáruházi vásárlás- kiegyenlíthetők a számlák.
Úgy tudom az iskolák közvetítő szerepe a 2022/2023 tanévtől, tehát 2022.09.01-től megszűnik. Felkészült a Központi Konyha a feladatra?
Az óvodák és iskolák közvetítő szerepe nem szűnik meg, és továbbra is számítunk a segítségükre, hiszen a szülőkkel ők állnak kapcsolatban ezért nagyban megkönnyítik a kommunikációt.
De a szülőktől azt kérjük, hogy mindenki használja az alkalmazást, mert az itt rögzített adatok alapján tudják a gyerekek az étkezést igénybe venni!
Aki még nem tette meg, kérem, hogy a https://marcalikonyha.qb.hu/ weboldalon regisztráljon. A gyermekek, tanulók azonosítószámát pedig a
Köszönöm az információkat!