Fő tartalom átugrása

A betlehemi csillag üzenete - Programajánló

Írta: Samuné Bogyó Hajnalka
Megjelent: 2022. december 06. Kedd, 07:27

cats csill

December 9-én és 10-én nagyszabású színpadi produkciónak ad helyet a Művelődési Ház színházterme. A betlehemi csillag üzenete című műsorban a Calypso Kórus, a Baglas Néptánc Együttes és a Mikszáth Utcai Általános Iskola Cantiléna gyermekkórusa alkotja a szereplői gárdát.

 

 

A történetben „...valahol egy Isten háta mögötti falu temploma előtt...” a faluban élők lemondóan várják a karácsonyt. Felidéződik a Szent Család története, és a Megváltó születése ünnepi fényt és melegséget hoz a szívekbe.

 

A Kormorán zenekar műve alapján elkészült zenei alapra és furulyák hangjára a szólisták, a kórusok dalai csendülnek majd fel. A jeleneteket a Baglas Néptánc Egyesület táncosai egészítik ki látványos néptáncukkal. A díszletet Király Csilla készítette el számunkra.

 

A produkció művészeti vezetői Stamler Edit és Takács Gábor, a rendező Bartokos Tamás.

 

A műsort több előadásban is megtekinthetik az érdeklődők: december 9-én, pénteken délelőtt 10 órakor és 13 órakor, december 10-én, szombaton pedig 16 órakor, valamint 18:30-kor kezdődnek az előadások.

 

A belépés ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Regisztrálni lehet a Kulturális Korzóban, illetve az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. email címen.

 

A program a Miniszterelnökség, a Bethlen Gábor Alapkezelő támogatásával valósul meg.

 

A színpadi próbákról Zsirai Tibor készített fotókat.

 

A galériához kattintson a képre!

 

A galériához kattintson a képre!

 

 

 

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb