Fő tartalom átugrása

SAJTÓKÖZLEMÉNY

Írta: Marcali Önkormányzata
Megjelent: 2022. június 01. Szerda, 14:29

EFOP-3.9.2-16-2017-00014 HUMÁN SZOLGÁLTATÁSOK FEJLESZTÉSE TÉRSÉGI SZEMLÉLETBEN – ÉSZAK-SOMOGYBAN

 

2022. május 30-án befejeződött az EFOP-3.9.2-16-2017-00014 azonosító számú pályázat, melyben Város Önkormányzata konzorciumvezető mellett további hét település önkormányzata (Lengyeltóti, Somogyvár, Balatonkeresztúr, Balatonmáriafürdő, Balatonberény, Kéthely) és két önkormányzati háttérintézmény (Marcali Szociális és Egészségügyi Szolgáltató Központ és a Marcali Óvodai Központ) valamint a Kaposvári Egyetem vett részt.

 

A projekt legfőbb célja a helyi tudástőke gyarapítása.

 

A projekt során legfontosabb megvalósult feladatok:

 

Felmérésre került a konzorciumba bevont településeken a humán közszolgáltatásban dolgozók száma. Az így kialakított szakemberadatbázishoz képzési terv is készült. 164 fő humán közszolgáltatásban dolgozó vett részt képzésben

 

Informális és nem formális képzésben részt vevő gyerekek és fiatalok (7-24 évesek) száma 1826 fő volt, akik a projekt megvalósítása alatt tematikus nyári programsorozatban vettek részt.

 

38 fő pedagógust sikerült bevonni a komplex óvodai fejlesztésbe, akik legalább egy képzésen vettek részt.

 

190 óvodás vett részt komplex óvodai fejlesztésben különböző tehetségműhelyek keretében. Lengyeltóti, Marcali és Somogyvár óvodáiban egyenbeszerzési csomagok megvásárlásával az óvodai neveléshez szükséges alapvető eszközöket tudták megvásárolni az érintettek.

 

202 fő gyerek/tanuló/hallgató kapott ösztöndíjat mentor vagy ösztöndíjprogram keretében.

 

26 db bárki számára látogatható rendezvény került lebonyolításra, így a konzorcium területén élő teljes lakosság több, mint 10%-a került bevonásra programokba.

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb