Fő tartalom átugrása

Nőnapi ünnepség a Mozgáskorlátozott Csoportnál!

Írta: Salamon Györgyné
Megjelent: 2023. március 11. Szombat, 14:04

IMG 8936

A Mozgáskorlátozottak Somogy Megyei Egyesület Marcali Körzeti Csoportja március 7-én tartotta Nőnapi, és évnyitó Farsangi bálját a Civil Szervezetek Házában, mely hagyományosan a Nőnapi megemlékezéssel kezdődött és Magyar Ferencné alapító tagunk köszöntésével folytatódott, akinek a csoport vezetősége 95 éves születésnapja alkalmából emléklapot adományozott.

 

 

A hölgyeket Kutor Sándor köszöntötte, majd Takács Vendelné Mártika egy szavalattal kedveskedett Magyar Ferencné és az egész csoport számára.

 

Az ünnepséget megtisztelte jelenlétével Rádics Jánosné az „Egerszegi Alapítvány” elnöke, és Molnár Tibor Sándor Csömend polgármestere, aki kedves szavakkal köszöntötte Magdikát és a csoport minden hölgy tagját.

 

A Nőnapi megemlékezés a virágok személyes átadásával zárult, minden hölgytársuk egy-egy cserép neki tetsző színben pompázó primulát (kankalin) kapott, egy-egy igazi vagy jelképes puszi kíséretében.

 

Az est folytatásaként a jelmezes felvonulók népes és vidám serege következett, akik hamar farsangi hangulatot varázsoltak. Köszönet a sok humoros és jópofa jelmezesnek. Mindezt finom vacsora, és Lakos Istvánnak köszönhetően zene, tánc és jó hangulatú baráti beszélgetés következett.

 

Salamon Györgyné
Körzeti csoportvezető

Képek: Németh László

 

A galériához kattintson a képre!

 

 

 

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb