KÉSZ-imalánc a megtérésért és a békéért

Írta: Gálné Végh Edit
Megjelent: 2023. március 19. Vasárnap, 01:37

capture 20230319 013340 lead

A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége Imaláncot indít március 25-én, a megtérésért és a világ békéjéért: Imádkozzunk Szűz Máriához, a béke királynőjéhez, kérve közbenjárását!

 

 

Idén a Marcali Gyümölcsoltó Boldogasszony Plébánia KÉSZ csoportja is csatlakozik a felhíváshoz, szeretettel várunk minden érdeklődőt a szombati mise előtt, 16 és 17 óra között!

 

A budaörsi KÉSZ-csoport kezdeményezése ez, hiszen ők – a pandémia idején is –, március 25-én, Gyümölcsoltó Boldogasszony napján 1000 Üdvözlégy Máriát imádkoztak el. Javaslatukra már 2021-ben országosan meghirdette a KÉSZ a bekapcsolódás lehetőségét. Akkor közel harminc településen csatlakoztak a felhíváshoz a helyi csoportok, s több apátság nővérei és egyházközségek tagjai jelezték részvételi szándékukat.

 

Gyümölcsoltó Boldogasszony napja a Katolikus Egyház ünnepe, ám az imalánchoz csatlakozhatnak felekezeti hovatartozástól függetlenül! Minden keresztény ember magáénak érezheti Gábor arkangyal szavait, hiszen ezek Jézus Krisztus földi életének első pillanatai, a megtestesülés csodája: "Üdvözlégy Mária, kegyelemmel teljes, áldott vagy te az asszonyok között és áldott a te méhednek gyümölcse Jézus..."

 

A tradíciót Bálint Sándor néprajzkutató tárta fel a vallásos népszokások tanulmányozása során, és ezt elevenítették fel Budaörsön is. Ez a szép szokás a középkori magyarság Szűz Mária mély szeretetéből fakadó gyakorlatában gyökerezik. A hagyomány legmélyén pedig Szent István államalapító királyunk felajánlása áll, amikor az Istenszülő Szűz Máriának ajánlotta fel nemzetünket, így lettünk Mária országa.

 

Fontos a közös imádkozás, a segítséget kérő és békére vágyó keresztény lélek megtalálja Szűz Máriát, ő ma is látja szükségünket, bajunkat és a háborút is. Kereszténység nincs imádság nélkül, a közös ima pedig erősíti a közösség tagjait. Az imalánc lényege, hogy megállás nélkül imádkozunk, mindez reggel 8 és este 6 óra között történik majd, egyszerre több helyszínen.

 

A határon túli társszervezetek, a helyi csoportok mellett minden közösségi és egyéni felajánlást örömmel fogad a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége. Kérjük, hogy csatlakozási szándékukat az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címen jelezzék a vállalt időpont és a helyszín (település) megjelölésével!

 

A KÉSZ tagjaival küldetésünk, hogy hívjunk, vonzzunk és befogadjunk mindenkit, akik velünk együtt tudják: az imádság erő, megtisztulás és gyógyulás.

 

Mindenkit buzdítunk a bekapcsolódásra, akár tíz percre, akár órákra március 25-én, Gyümölcsoltó Boldogasszony vagy, ahogy a bizánci szertartásúak nevezik az Örömhírvétel ünnepén.

 

Lonkay Márta Makláry Ákos, görögkatolikus parókussal, a KÉSZ elnökével folytatott beszélgetés felhasználásával; interjú Magyar Kurír, 2022.003.21.

capture 20230319 013340

 

Csatlakozási szándék jelzése ITT

 

 

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb