VÁROSUNK

05 lead

2023. március 26-án, vasárnap, a 9 órás szentmisét követően, a Gyümölcsoltó Boldogasszony Plébániatemplomban osztották ki azokat a húsvéti tartós élelmiszercsomagokat a Marcali Karitász Csoport tagjai, melyeket az előző heti gyűjtés során adományokból kaptak a hívektől.

 

 

A Magyar Katolikus Karitász szervezete az idei esztendőben is meghirdette az ország valamennyi katolikus templomában a nagyböjti tartós élelmiszergyűjtést, hogy Húsvétra az idősek, egyedülállók, és a rászoruló családok támogatására hívja fel a figyelmet, és különféle adományokkal segítse a helyben élő rászorulókat.

 

Marcaliban is egy hétig tartott ez az akció, miközben a hívek a plébániatemplomba, a Boldog Gizella, és a gombai templomokba vihették el felajánlásaikat, elsősorban az alapvető tartós élelmiszereket (pl. olajat, száraztésztát, kristálycukrot, lisztet, rizst és különféle konzerveket, édességeket stb.).

 

A mintegy 400 kg-nyi adományokból a Karitász önkéntesek – Sávoly Andrea vezető és Tóth Péter helyettes-vezető irányításával – összesen 50 db csomagot állítottak össze és adtak át a vasárnapi szentmise után a plébániatemplomban azoknak, akik el tudtak jönni. A mozgásukban korlátozott, vagy idős, betegeknek pedig az aktivisták, vagy az ismerőseik, illetve a szomszédjaik vitték el az adományokat. Ebből a félszáz csomagból 16 db-ot a GAMESZ közmunkásai kapnak meg a következő napokban.

 

Írta és fotók: Kiss Kálmán

 

A galériához kattintson a képre!

 

 

 

Olvassa a Marcali Portált Facebookon is!

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.