VÁROSUNK

20230525 101333

2023. május 25-én szerveztük meg a Marcali Város Önkormányzata által meghirdetett Közművelődési Pályázat keretében a kézműves foglalkozásunkat.

 

 

A kiküldött pályázati meghívóra a Marcali Mikszáth Kálmán Általános Iskola 5.a osztályos tanulói és pedagógusa látogattak el intézményünkbe, hogy kis betekintést kapjanak a készségfejlesztő tagozat tanulói által végzett néhány tevékenységbe. 9-re érkeztek a tanulók és pedagógusuk, Orsi néni.

 

A közös köszöntő után a gyerekek elfoglalták helyüket az előre megbeszélt és beosztott helyszíneken, amik a dekupázs, a szövés, a papírfonás, és a gyöngyfűzés voltak. Minden műhelyben érdeklődve, szorgalmasan kézműveskedtek a jelentkezők, aminek eredménye egy-egy szép munkadarab lett: ceruzatartó, telefontok, fali dísz és karkötő. Az idő gyorsan eltelt, amit szomorúan vettek tudomásul a diákok, mert még szívesen folytatták volna a megkezdett munkát. Nagyon koncentráltak, figyeltek, jól érezték magukat mindannyian. Az aulában egy kis harapnivalóval, teával kedveskedtünk a részvevőknek, majd elköszöntünk egymástól és iskolájukban folytatták tovább napjukat.

 

Az elkészült termékekből kis kiállítást szervezünk, amely egy hétig minden érdeklődő számára elérhető és megtekinthető május 29 - június 2-ig intézményünkben. A kiállítás után minden tanuló megkapja az általa készített produktumot.

 

A galériához kattintson a képre!

 

 

 

Olvassa a Marcali Portált Facebookon is!

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.