Fő tartalom átugrása

Nemzeti Tehetség Program Marcaliban

Írta: Berzsenyi Gimnázium
Megjelent: 2023. június 19. Hétfő, 16:02

1 525

Az „Innovatív tanulási környezet kialakítása és komplex tehetségsegítő programok megvalósítása” (NTP-INNOV-22) c. pályázati program részeként egy egész tanéven átívelő komplex, több tudományterületet összekapcsoló projekt valósult meg a Marcali Berzsenyi Dániel Gimnáziumban, 17 fő, 9-10. évfolyamos tanuló részvételével.

 

 

A támogatás összege: 3.000.000 Ft

 

A projekt címe: „Marcali – természettudományos kommunikáció”

 

Az összefoglaló, értékelő rendezvényen megjelenteket Kőrösi András, a Marcali Berzsenyi Dániel Gimnázium intézményvezetője köszöntötte. A rendezvény megnyitása után megköszönte a projektekben résztvevő munkatársak és a tanulók munkáját és röviden ismertette az egész tanéven áttartó Tehetséggondozó Programot, bemutatta az elvégzett feladatokat a tervezéstől a zárásig.

 

A projekt résztvevői (felnőttek és diákok egyaránt) egy emléklapot kaptak, kézhez kapták a pályázat keretein belül megvalósított iskolaújságot, a Berzsenyi-tollat, a programról készült kisfilmet és még néhány apró ajándékot.

 

A kisfilm egy rövid videóösszeállítás a legérdekesebb pillanatokból. A képeket a tanulók készítették, az anyagot Sipos Péter egy vidám kisfilmmé.

 

A program céljainak rövid összegzése:


• Tehetséges fiatalokat célzó természettudományos, kommunikáció- és médiaismereti, digitális kompetenciák erősítését segítő – élmény-, felfedezés- és alkotásközpontú – komplex tehetséggondozó és tehetségfejlesztést biztosító programok megvalósítása.
• A résztvevő tanulók több tudományterületet átfogó komplex gondolkodásának gazdagítása, fejlesztése.
• A tanulás tanításának támogatása interaktív, játékközpontú eszközök megalkotásával.

 

Tanulóink a megszerzett, elsősorban a tapasztalás útján elsajátított ismereteiket kamatoztatni tudják a mindennapi életben és a továbbtanulásuk során is.

 

A foglalkozásokat tartó pedagógusok: Havranekné Balogh Andrea, Horváthné Csoszó Gyöngyi és Szaka Zsolt.

 

A program eredményei:


• a gyerekek kreativitásának fejlődése;
• a 9-10. osztályos tanulók az érdekes módszerek segítségével még jobban megkedvelték a tehetségterületeket;
• a rövidtávú eredmények egy hosszútávú, előremutató folyamatot generálhatnak;
• megértették és közösen felfedezték, hogy a természettudományok folyamatosan jelen vannak a mindennapjainkban;
• segítséget kaptak ahhoz, hogy hogyan kell információkat gyűjteni egy projekt elkészítéséhez;
• megtanulták miként lehet összerendezni, értelmezni az összegyűjtött információkat;
• megtudták, hogyan érdemes a saját tapasztalatokat az irodalmi adatokkal összevetve, felhasználva a projeket elkészíteni és megvalósítani;
• tudatosabban tudnak fényképezni, videókat készíteni a tanulók;
• híreket írtak és riportok, interjúk, tudósítások készítésével színesítették az általuk készített újságot;
• játékos formában tudták növelni az önbecsülésüket és segítséget kaptak a pozitív énképük kialakulásához;
• mentoraik kíséretével egy érdekes, a média ismeretekhez és a természettudományokhoz kapcsolódó kiránduláson vettek részt;
• a kirándulás hozzájárult a program egyik legfőbb céljának a kiteljesítéséhez, amely a résztvevő tanulók több tudományterületet átfogó komplex gondolkodásának gazdagítása, fejlesztése;
• a résztvevők nagyobb eséllyel és bátrabban indultak a területekhez köthető tanulmányi versenyeken;
• a résztvevő pedagógusok módszertani eszköztára bővült a folyamatos önfejlesztésnek köszönhetően.

 

A galériához kattintson a képre!

 

p> 

A galériához kattintson a képre!

 

Az alkalmat megragadva a projekt mentorai és Kőrösi András röviden ismertették a Nemzeti Tehetség Program NTP-TFJ-22 „A tehetségsegítés feltételrendszerének javítását célzó hazai programok” célú kiírásán „Marcali – a korszerű természettudomány megismerése modern eszközökkel” nyertes pályázat eredményeit is.

 

A támogatás összege: 2.300.000 Ft

 

A program megvalósított és hosszútávútávon fenntartandó céljai:


• Tanórai keretek között nem megvalósítható módszerkekkel új ismeretek átadása, a szabadidő eltöltésének egy új alternatívájának a biztosítása, kis közösségek építése.
• Olyan újszerű, építőjellegű technikák alkalmazása, amelyek hozzájárulnak az intézmény minőségi színvonalának emeléséhez és más intézmények számára is átvehető példaként szolgálhatnak.
• Programunk az intézmény minőségi színvonalát emeli és más intézmények számára is átvehető példaként szolgálhat.
• A képességek mellett a személyiség-tényezők fejlesztését célzó programok megvalósítása a természettudományok területén, egyúttal a digitális kompetenciákat is fejlesztve.
• A modern eszközök segítségével ezt a területet könnyebb előtérbe helyezni, vonzóbbá tenni, a tanulók érdeklődését felkelteni.
• Az érdeklődő, tehetséges tanulók számára biztosítjuk, hogy az eszközök segítségével jobban megismerjék a jelenségeket.
• Az oktató-fejlesztő játékok lehetőséget kínálnak a szabadidő hasznos eltöltésére is és a munkába bevonjuk a Diákönkormányzatot is.
• A program lehetővé teszi, hogy a tehetséggondozó munkánk profilja bővüljön, színvonala emelkedjen.
• A nyitottság jegyében érdeklődő általános iskolások is megismerhetik a tevékenységünket.
• A kiemelten legfontosabb rövid távú cél a sikerélmény biztosítása. Ha egy területen elhanyagolható a kudarcok száma a sikerkéhez képest, akkor a tanuló azt önkéntelenül és akár önállóan is fejleszteni fogja.

 

Résztvevő tanulók:


• Az intézmény összes tanulója.

 

Beszerzett eszközök:


• Mikroszkópok, DNS kettős hélix modell, vérnyomásmérő sztetoszkóppal, molekulamodell építőkészletek, óriás társasjáték, vezeték nélküli Geiger-Müller számláló, hullámkád rendszer, fénytan-optika készlet, kivetítő beépített RGB szkennerrel.

 

A projekt megvalósításában részt vett és az eszközök használatát biztosítja: Havranekné Balogh Andrea és Szaka Zsolt.

 

cats1553

A jó hangulatú rendezvény kötetlen beszélgetéssel és a Mester Étterem által biztosított finom falatok elfogyasztásával zárult.

 

Köszönjük a projektekben közreműködő partnerszervezetek támogató tevékenységét:


• Marcali Noszlopy Gáspár Általános és Alapfokú Művészeti Iskola
• Marcali Mikszáth Kálmán Általános Iskola
• Marcali és Környéke Hagyományőrző Ipartestületet

 

A programok a Nemzeti Tehetség Program keretein belül a Miniszterelnökség Családokért Felelős Tárca Nélküli Miniszter támogatásával valósulhattak meg.

 

 

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb