Családi Piknik …
A Marcali Bajtársi Egyesület július 08-án tartotta a hagyományos "Családi Pikniket" a Somogyfajszi horgásztónál.
A ragyogó időben sokan eljöttek a rendezvényre. Ismét itt volt a Szlovén Tiszti Szövetség Lendvai Területi Szervezetének 7 fős küldöttsége,
Vlado Bratkovic elnökségi tag vezetésével, a Kaposvári 7. Hadkiegészítő és Toborzó Központ 6 fős küldöttsége Győri Tamás százados vezetésével.
Részt vettek még a Marcali társ civil szervezetek delegáltjai és a Csömendi Nyugdíjas Klub küldöttsége. Megtisztelte rendezvényünket Mészáros Károly őrnagy a HM Katonai Igazgatás és Központi Nyilvántartó Parancsnokság Érdekvédelmi főtisztje és Koppány Zoltán ny. őrnagy a BEOSZ Dél-dunántúli Régiójának vezetője.
Először Szentes István ny. alezredes az egyesület elnöke köszöntötte a megjelenteket, ismertette a nap programját.
A hivatalos rész után megkezdődött a horgászverseny és ismét kirándulást szerveztek a környék nevezetességeinek megtekintésére, egy kiadós sétára.
A kirándulók megtekintették az Őskohász Tábort , ahol megismerkedhettek azokkal a nehéz, fáradságos korabeli vas előállítási és megmunkálási technológiákkal, amelyek során eljutottunk a vasérctől a vastárgyig.
Ezen kívül sokan mérték össze tudásukat a légpuska lövészeten is. Bognár György mester szakácsunk és segítői hozzákezdtek a több mint száz adagos hagyományosan ízletes babgulyás elkészítéséhez.
A délelőtt hamar eltelt, a horgászok elsősorban a tó törpeharcsa állományát gyérítették.
A horgászverseny eredménye: 1. helyezett: Pitaric 2. helyezett: Berta Imre 3. helyezett: Dávid József
A legnagyobb halat szintén Dávid József fogta / 1,8 kg. / A legfiatalabb, legeredményesebb gyermek horgászversenyző Jángli Hunor volt.
A légpuska lövészet eredménye: 1. helyezett: Koltai-Tóth Andrea 2. helyezett: Pintaric Bruno 3. helyezett: Golesta Tibor és Kepe István
A galériához kattintson a képre!
A galériához kattintson a képre!
A galériához kattintson a képre!
A galériához kattintson a képre!
A galériához kattintson a képre!



































