Fő tartalom átugrása

„Műveld a csodát, ne magyarázd”

Írta: Mikszáth Kálmán Általános Iskola Szülöi Szervezete
Megjelent: 2023. október 30. Hétfő, 22:38

kezdo

A Marcali Mikszáth Kálmán Általános Iskola Szülői Szervezete hálás köszönettel ad hírt iskolánk pályafelújítási munkálatairól.

 

 

Két évvel ezelőtt fogalmazódott meg bennünk, hogy szeretnénk korszerűbb és a lehetőségekhez mérten komfortosabb kültéri pályát. Azonnal pozitívan reagált erre a feltevésre, és jelentős összeggel anyagi forrást is nyújtott iskolánk Mikszáth Alapítványa Guricza Gyula tanár úr személyében; illetve a Mikszáth Diáksport Egyesület Bőle László tanár úr vezetésével. Mi magunk az elmúlt két év nagy sikerrel rendezett Mikszáth Báljainak bevételét ajánlottuk fel, és ezzel megkezdtük közösen a munkálatokat.

Ez sem lett volna elég, ha nem áll mellénk támogatásával felkérésünkre szinte azonnal sok jószándékú helyi vállalkozó, intézmény és szülőtársaink, pedagógus és iskolánk dolgozói. Bár terveink szerint a pályák átadása tavasszal történik,- mivel a munkát folytatjuk- néhány fotó kíséretében szeretnénk tisztelettel kiemelni, és itt bemutatni támogatóink névsorát az elvégzett munkák időrendi sorrendjében:

-INDUSTRIE ELEKTRIK Kft.
Külön köszönet Nyerges Ervinnek a sok szakértő műszaki tanácsért, segítségért
-Marcali Város Önkormányzata
Külön köszönet Bereczk Balázsnak , hogy mindig nyitottan, segítőkészen kezeli kéréseinket
-FCS- Metál Kft.
-Varga Balázs EV.
- Horváth Róbert
-Mohari Zsolt EV
-Palacskó Attila
-GAMESZ Marcali
-SYRIUS BAU Kft.
-Közút Építő Kft.
-GÁÉV-2008 Kft.
-Két Mester Kft.-Ható András
-Móring József Attila

Külön köszönet Kormánybiztos úrnak ,– végül, de nem utolsó sorban- hogy azonnali segítséget nyújtott a munka sikeres befejezéséhez

És szeretném kiemelni a közel 70 szülő és pedagógus munkáját, a nagy létszámra tekintettel név nélkül, akik kapával, gereblyével, lapáttal a kezükben járultak hozzá, hogy a salakos pályánk megújuljon. Külön köszönet Molnár Rolandnak, aki professzionálisan végezte a gépi munkálatokat és Pék Petra tanárnőnek, aki őt segítségül hívta.Berczeli Józsefnek pedig sosem lehetünk elég hálásak a szakértelméért, tanácsaiért.

Ha a pályák mellé sikerült a gyerekeknek azt is megmutatni, hogy hogyan lehet értéket teremteni egymás segítségével, odafigyeléssel egy jó közösségben, akkor már megérte! Tavasszal folytatjuk.

Marcali Mikszáth Kálmán Általános Iskola Szülői Szervezete

 

A galériához kattintson a képre!

 

 

 

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb