Én meglepődtem!

Meglepve olvastam ma Bereczk Balázs alpolgármester úr Facebook bejegyzését, miszerint a Kapos TV készített vele interjút. Meglepődtem, mert a kaposvári média egyik jelentős szereplője a Kapos TV nagyon ritkán foglalkozik Marcalival.
A TV honlapjának keresőjét használva – kiszűrve a sport, és a „kék” híreket – az alább beidézett szövegeket találtam:
2019. április 29. „Hagyományteremtő kiállítás és vásár”, utoljára ekkor írt a kapos.hu a Kapos TV és Rádió Nonprofit Kft. honlapja Marcali városvezetőről. Idézem: „A vásár megnyitóján, a Kiss László Sportcsarnokban jelen volt Feldman Zsolt, mezőgazdaságért felelős államtitkár, dr. Neszményi Zsolt, kormánymegbízott, Huszti Gábor, a megyei közgyűlés alelnöke, Móring József Attila, a térség országgyűlési képviselője és dr. Sütő László, a város polgármestere.”
A másik alkalom már egy átvett hír volt 2021-ből „A tűzoltó hagyományoké volt a főszerep Marcaliban”, ahol megemlítették a köszöntőt mondó Dr. Sütő Lászlót.
Nos ez nem sok egy járásszékhely városról, ez van …
Alpolgármester úr bejegyzése:
A Tavi Televízió és Marcali Portál oldalak már beszámoltak a Fürdő fejlesztésére elnyert pályázatokról, és az 1 éve befejeződött közvilágítás korszerűsítésről.
Ma a Kapos Tv forgatott a városban a folyamatban lévő és a már megvalósult beruházásokról. Örömmel adtam tájékoztatást!
Ami a lényeg:
* a fürdő energetikai felújítására vonatkozó közbeszerzési felhívás elkészült, azt a különböző hatóságok véleményezik jelenleg. A beruházás megvalósítását követően az elfolyó melegvizet is újra hasznosítjuk. Európai Uniós támogatás 300 millió Ft.
* a fürdő földszinti öltözőjében gyógyászati és wellness részleget alakítunk ki. Hosszas egyeztetések után elkészültek a tervek, itt is a közbeszerzés következik. Európai Uniós támogatás 500 millió Ft.
* a közvilágítás korszerűsítés tavaly ilyenkor fejeződött be. A város utcáinak megvilágítása jobb lett, az energiaárak növekedése ellenére sem kellett a közvilágítást szüneteltetni -volt olyan bizottsági tag, aki ezt javasolta-. A beruházás költségei a megtakarításból 5 év alatt megtérülnek és évente még fejlesztésre is marad forrás.
Részletek majd az interjúban!