Skip to main content

Gyermeknap a Noszlopyban

Írta: Noszlopy Iskola
Megjelent: 2024. június 15. Szombat, 17:25

collage1722

A nemzetközi gyermeknap megünneplése egészen 1920-ra vezethető vissza, amikor is elsőként Törökországban került megrendezésre az azóta az egész világon elterjedt neves esemény.

 

 

Ezt a napot különösen nagy odafigyeléssel és szeretettel készíti elő, szervezi, tervezgeti iskolánk is. Emlékeink szerint az első nagyszabású noszlopys gyereknapokat Papp Lászlóné, Rozika néni álmodta és valósította meg. Felejthetetlen élmény maradt ez minden résztvevő számára. Ő volt az úttörője, kitalálója az állomásos túráknak és a zsetonszerző ügyességi játékoknak. Ráadásul a szülők segítségével palacsinta hegyeket is sütött az apróságoknak.

Iskolánk azóta is tartja ezt a hagyományt és örök élményt szerez diákjainak ezzel a nappal.

Idén a két tagozat együtt látogatott ki a fürdőre, ahol számos meglepetés várt kicsikre és nagyokra egyaránt. A 8. osztályosok „1 perc és nyersz” jellegű ügyességi feladatokkal kedveskedtek a kisebbeknek a fürdő területén felállított 10 állomáson. Ezen játékok és a fürdőre majd hazafelé vezető gyalogtúrák közt a fürdőzés és napozás jelentette a pihenést.

Gasztronómiai élményt nyújtott a rendhagyó ebéd is a gyerekeknek, a pizza, langalló, üdítő és a sok-sok édesség.

Hasonló élményekkel teli, tartalmas nyarat kívánnak iskolánk pedagógusai diákjaiknak.

 

A galériához kattintson a képre!

 

A galériához kattintson a képre!

 

A galériához kattintson a képre!

 

A galériához kattintson a képre!

 

 

 

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb