Fő tartalom átugrása

Kórházi boszibál

Írta: Frankó Jánosné
Megjelent: 2025. február 22. Szombat, 07:02

P1000455

Immáron 22.alkalommal gyülekezett csúf, rút, dögös és szépséges boszi a banya tanyán, a Marcali Hegyháton. A vendégek fogadása után felcsendült a Boszorkány induló. Patkó Ernőné Ági boszorkányos irányításával.

 

 

A helyi elnök Frankó Jánosné köszöntötte az első 1999-ben megszervezett Marcali Városi Boszorkánybál szervezőjét Bőszné Kiss Katalin boszorkányt, valamint felidézte az első 2002-ben az akkori ápolási igazgatónő Keszler Terézia ötlete alapján elindított kórházi boszorkánybált.

Ezt követően a főszponzor MESZK Somogy Vármegyei Területi Szervezetének Elnöke, Szabó Gyuláné köszöntötte az egybegyűlt boszikat és tartott rendhagyó kreditpontos továbbképzést arról, hogy miről ismerhető meg a jó boszorkány.

Közben megérkeztek a Baglas Néptánc együttes tagjai, akik fergeteges táncbemutatójukkal megadták az est alaphangulatát. Fellépésüket az egészségügyi dolgozók munkájának tiszteletére ajánlották fel. Hálásan köszönjük.

Az elmaradhatatlan 2025.év Új Boszorkányainak felavatásával folytattuk az estet.

A vacsora közben a kiosztott szavazó lapokon lehetett szavazni a 2025.év Főboszorkányára és az I.,II. számú Udvarhölgyére.

A szavazatok összegyűjtése után, Patkó Ernőné Ági tiszteletbeli, örökös banya vezénylésével, a Győztes boszik kihirdetése és esküje következett.

Közben a szorgalmas banyák a tombolákat árusították. Hálás köszönet támogatóinknak az értékes ajándékokért!

Az est folyamán a fergeteges zenét, a seprűk alá valót, a fantasztikus hangulatot Kovács Tamás új zenészünk szolgáltatta.

Éjfélkor a szponzorjainknak köszönhetően, rengeteg tombola tárgy kihúzása következett.

Ezúton is hálásan köszönjük a MESZK Somogy Vármegyei Területi Szervezetének főszponzorunknak, a fődíj felajánlójának: a Deniel's Details Autókozmetikának valamint a további kedves szponzoroknak a sok támogatást.

A nevetés, beszélgetés, tánc, a „fáradt gőzt” kiengedése egészen hajnalig tartott.

Boszikák! Jövőre ismét találkozunk!

Frankó Jánosné
MESZK Marcali
Helyi Szervezetének Elnöke

 

A galériához kattintson a képre!

 

A galériához kattintson a képre!

 

 

 

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb