Farsang a Noszlopyban
Február 24-én a felső-, 26-án az alsó tagozat tartotta hagyományos farsangi rendezvényét a Noszlopy iskolában.
Ezekre a napokra a ma már felnőtt, volt noszlopys diákok is szívesen emlékeznek vissza. Az osztályok műsorai, melyekre hetekig készültek, próbáltak, a fantasztikus egyéni jelmezek, a büfében a retro szendvics és a sütik örök emlék marad.
Bár szülők és vendégek nélkül, de számos programmal bővülve ma is őrizzük a hagyományt és még mindig a suli legjelentősebb eseménye ez. A készülődés már januárban kezdetét veszi. Nyomtatjuk a farsangi lottószelvényeket és sorsjegyeket.
Tervezgetjük, minek is öltözzünk a nagy napon.
A 8. osztályos lányok nyitó tánca megalapozta a hangulatot, hatalmas sikert aratott. Ezt követte a jelmezes felvonulás, amely a kicsik körében még mindig óriási izgalommal jár. A zsűri a több mint 200 beöltöző közül nehezen választotta ki, hogy kiket jutalmazzon meg az ötletes maskarájáért. Végül az alábbi jelmezesek örülhettek az ajándékcsomagoknak:
Kis kertész és a virág
Francia kártya
Te Fiti (földanya)
Pom-pom lányok
Őzike
Tacsi
Raptor Ranger
Robot
Piroska
A délután diszkóval folytatódott, készültek a csillám tetkók, kinyitottak a játéktermek, volt jazz dance, a szerencsések átvehették a lottó és tombola nyereményeiket. A rengeteg munka jutalma pedig most is a sok boldog, csillogó szemű gyerek.
Köszönettel tartozunk rendezvényünk támogatóinak, akik az alább felsorolt tanulóink szülei:
1.a Balogh Dominika, Horváth Máté Zalán, Bencsik Ében, Hotter Olívia, Fenusz Ádám, Csapó Bence, Tálos Nimród, Péter Botond, Horváth Natasa, Györkös Luca, Félix Áron
1.b Farkas Zoltán Csaba, Borsodi Emma, Matuz Jázmin, Nagy Enikő, Rácz Álmos Ádám
1.c Kiss Patrik, Somlai Edina, Derdák Ákos, Derdák Ádám, Szőllösi Réka, Harkány Ábel, Jancsi Dorina, Rádics Bori, Benczik Liza, Pintér Emma, Sipiczki Nóra, Kovács Emese, Borsodi Zara
2.a Szelhoffer Ábel, Patkó Lujza, Pandur Ákos, Bogdán Szófia
2.b Marton Anna, Vasáros Villő, Kőrösi Zsombor, Czuczka Péter, Góré Hanna, Kámán Anna, Szabó Ádám, Kláris Blanka, Subicz Ádám
3.a Darvas Botond, Derdák Bence, Erdődi-Bauer Méda , Harmath Márk, Patkó Bendegúz, Tihanyi Viola
3.b Bartis Zsombor, Brandtmüller Boglárka, Kovács Sarolta, Vilisics Marcell Krisztián, Zsók Lilien, Zsók Zsombor
4.a Németh János, Smogora Hanna, Bácsfalvi Vince, Dobos Vencel, Péter Bence, Fülöp Szofia
4.b Nagy Gergő, Posza Szilvia, Zsalakovits Tamás Csaba
4.c Balog Tibor István, Gönczi Benjamin József, Lengyel Fanni, Moldvai Borbála, Molnár Levente, Szabó Olivér, Vörös Marcell
5.a: Farkas Nóra, Pintér Noel, Zsalakovits Léna Noémi, Varga Bianka
5.b: Hajas Ármin, Sipiczki Dávid, Tóth Petra
5.c: Bácsfalvi Bence Gyula, Bozsek Bonifác, Buzsáki József, Horváth Richárd, Szabó Bence, Szikora Mátyás, Weinhardt Viola
6.a: Bakics Dominik, Csillag Réka, Horváth Kevin, Rádics Bendegúz, Smogora Csenge
6.b: Proity Anna Lujza, Proity Mirkó Péter, Térdig Gréta
6.c: Komlódi Petra
7.a: Buzsáki Barbara, Kocsis Petra, Kovács Dorka, Mozsár Hanna
7.b: Farkas Benett, Subicz Máté, Vörös Noémi
8.a: Bogyó Hanna, Gallyas Ákos
8.b: Komlódi Flóra
Köszönjük továbbá az Industrie Elektrik Kft. marcali üzemének a nagylelkű támogatást.
A galériához kattintson a képre!
A galériához kattintson a képre!