Fő tartalom átugrása

Tavasz a kertben – ismét nagyszerű rajzok érkeztek a Gimnázium pályázatára

Írta: Berzsenyi Gimnázium
Megjelent: 2025. május 07. Szerda, 16:13

IMG 3729

A Marcali Berzsenyi Dániel Gimnázium Diákönkormányzata „Tavasz a kertben” címmel rajzpályázatot hirdetett

 

 

A pályázatsorozat ötletgazdája Makai Eszter Laura. Öt intézmény küldte be a tanítványaik pályamunkáit. Három korcsoportban összesen 112 kép érkezett.

A képek zsűrizésében részt vett Kiss Kincső Vivien, a gimnázium tehetséges tanulója és Szaka Zsolt diákönkormányzatot segítő tanár.

A pontozásnál figyelembe vették a korosztályokhoz igazítva a megfelelő arányokat, a perspektivikus ábrázolást, a komponálást, a vonalkezelést és a tónusokat, valamint a kreativitást. Korosztályon belül (hasonló színvonalú rajzok esetén) az életkor döntött a sorrend meghatározásánál. Fontos szempont volt, hogy a rajzokon ne legyenek üres terek.

A díjátadón Kőrösi András igazgató úr és Nyári Glória, a Diákönkormányzat elnöke adták át a tanulóknak a jól megérdemelt jutalmukat, egyúttal igazgató úr megköszönte a felkészsítő pedagógusok munkáját is.

A sikeres pályázatoknak köszönhetően megbeszélték a résztvevők, hogy a következő tanévben is biztosít a gimnázium hasonló lehetőségeket, esetleg újításokat bevezetve. A tanév végéig biztosan az tavaszi képek díszítik a hangulatosan berendezett közösségi tér falát.

Gratulálunk az összes résztvevő tanulónak és a felkészítő tanáraiknak!

A galériához kattintson a képre!

 

A galériához kattintson a képre!

 

 

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb