Fő tartalom átugrása

Hittantábor Marcaliban

Írta: Pozsonyi Anna
Megjelent: 2025. július 25. Péntek, 13:38

01

Idén is megrendezésre került a nyári hittantábor, melynek témája eléggé aktuális volt. Ferenc pápa még 2024 végén hirdette meg 2025-re a szentévet, így a gyerekek az öt nap alatt erről is tanulhattak, még négy fontos szent mellett.

 

 

A tábor ideje alatt a gyerekek négy csoportban dolgoztak. Minden reggelt egy közös imával és közösségépítő játékkal kezdtek az X-ház-ban, majd a reggeli után a templomban hallgattak meg egy előadást az aznapi szentről.

Ennek keretében ismerkedhettek meg Néri Szent Fülöppel, Szent Pio atyával, Szent II. János Pál pápával, illetve Szent Ritával. A gyerekek nyelvére lefordított előadások során a táborozók kaptak egy-egy apró útravalót a fent említett szentektől, melyet már a tábor ideje alatt is kamatoztatni tudtak.

Annak érdekében, hogy a hallottak valamilyen szinten el is mélyüljenek bennünk, délelőtt és délután egy forgószínpad nevezetű játékban vettek részt a csapatok, ahol különböző állomásokon, különböző feladatokat kellett megoldaniuk, elvégezniük.

Egyes állomáson totó és puzzle várta őket, mely utalt az aznapi előadásra, máshol énekelni és kézműveskedni volt lehetőségük, illetve volt olyan helyszín is, ahol mélyebben megismerkedhettek a templommal, a sekrestyével, továbbá ezeknek a helyiségeknek a kellékeivel.

A szerdai nap a kirándulásé volt, ennek keretén belül pedig vonattal látogattak el a táborozók Siófokra, illetve Széplakra. Siófokon első sorban megtekinthették a Sarlós Boldogasszony-templomot, ahol a helyi plébános, Tomanek Péter atya, illetve Ferenc atya beszéltek az ottani templomról, a szentévről és a közös gyerekkorukról.

A csapat ezek után elindult Széplak irányába, ahol a Szent Anna-kápolnában egy közös misén vehettek részt.

Az utolsó napot a táborozók a szüleikkel közösen tudták lezárni egy szentmise keretében, melynek végén a gyerekek egy énekkel kedveskedtek a szüleiknek, melyet egész héten gyakoroltak.

Ezután egy jó hangulatú agapé koronázta a délutánt a templom mellett, ahol mindenki önfeledten tudott falatozni, beszélgetni és még aznap egy utolsót játszani a kedves barátaival.

A tábor ideje alatt a gyerekeknek lehetőségük volt a szentmiséken való részévtelen kívül gyónásra, közös imádkozásra és szentségimádásra is annak érdekében, hogy közelebb kerüljenek Istenhez.

Ezúton is szeretnénk köszönetet mondani a szervezőknek Tomanek Ferenc Áron atyának, dr. Gyulainé Domján Zsuzsannának, Kocza Anitának, Cservenyi-Jakabovics Zoltánnak, Cservenyi-Jakabovics Eszternek, Suszter Miklósnak, Pozsonyiné Kiss Máriának, Deiszingerné Kiss Annának és Pozsonyi Annának. Köszönjük a középiskolás diákoknak, Németh Viktóriának, Sándor Rékának, Kottán Szilárdnak, Pozsonyi Márknak, akik segítettek a gyerekek terelgetésében és a Marcalin kívülről érkezetteknek, Horváth Erzsébetnek és Kabai Sárának.

Továbbá szeretnénk hálánkat kifejezni a Püspökségnek, Bodóné Babják Éva néninek, Molnár Lajosné Marika néninek, Csernalovics Tündének, a zenekarnak, a szervezeteknek, melyek egész héten valamilyen módon segítettek abban, hogy a tábor gördülékenyen tudjon végbe menni, illetve a szülőknek is, akik az adományok mellett, szerepet vállaltak abban is, hogy a kiránduláshoz a gyerekeket kivitték és visszahozták a vonattól, hogy a táborzáró agapéhoz hozzájárultak, illetve azért is, hogy a gyermekeiket erre a hétre ránk bízták.

Írta: Pozsonyi Anna
Fotók: Kling Márk, Pozsonyi Anna, Kiss Kálmán

 

A galériához kattintson a képre!

 

A galériához kattintson a képre!

 

 

 

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb