Fő tartalom átugrása

Napközi tábor

Írta: SZESZK
Megjelent: 2025. augusztus 04. Hétfő, 15:10

PREFI 3

A Marcali Szociális és Egészségügyi Szolgáltató Központ Család- és Gyermekjóléti Központja – óvodai és iskolai szociális segítő, családsegítő, esetmenedzser kollégáink és két önkéntes diáksegítő részvételével - napközi tábort szervezett három héten keresztül alkalmanként 10-12 alsó tagozatos gyermek részére a Mikszáth Utcai Óvoda épületében.

 

 

A résztvevő gyerekek többek között a Marcali Kutyasuli ügyességi kutyabemutatóját nézhették meg. A gyerekek megtanulták, hogy mivel jár a felelős városi kutyatartás, melyek a kutyatartás szabályai.

Lehetőség nyílt arra, hogy mozdulatokkal és szavakkal irányíthassák a kutyát. Minden hét kedd délelőtt a Marcali Prevenciós és Egészségfejlesztési Iroda munkatársai vezették be a gyerekeket a segítségkérés, az elsősegélynyújtás és az újraélesztés alapjaiba.

Egy alkalommal Novák Hajnalka nyújtott felejthetetlen élményt kutyaterápiás foglalkozásával, ahol Pupi nevű kutyájával közös interaktív mesejátékot játszottak el a gyerekekkel közösen.

Szintén egy alkalommal hangszersimogató és népitáncfoglalkozáson vettek részt, ahol körtáncra, tánclépéstanulásra, viseletek bemutatójára és kipróbálására, illetve az ütőgardon hangszer kipróbálására nyílt lehetőségük.

Heti egy napot a Marcali Városi Gyógyfürdő és Szabadidőközpontban tölthettek a gyerekek. Egész héten lehetőség nyílt a kötetlen szabadtéri játékra, kézműveskedésre, társasjátékozásra, filmnézésre, csocsózásra.

Marcali Város Önkormányzatának ezúton is köszönjük, hogy a tábor helyszíneként az óvoda épületét rendelkezésünkre bocsátotta!

Köszönetet mondunk továbbá Nemes Endre vállalkozónak a PI vízért, a Marcali Központi Konyhának a finom ebédekért, Strohmajer Miklós élelmezésvezetőnek a segítőkészségéért, a Gamesznak a padokért és a fűnyírásért, Deák Rékának és Béres Erikának a népitáncfoglalkozásért, Kónya Lászlónak a mézért, Kocsisné Buzás Anitának a játékokért, Novák Hajnalkának az állatasszisztált terápiás foglalkozásért, a Marcali Kutyasulinak a kutyabemutatókért, Kisházyné Németh Anitának a tisztaságért, a Marcali Prevenciós és Egészségfejlesztési Irodának a tartalmas programokért, a Marcali Városi Gyógyfürdő és Szabadidőközpontnak a térítésmentes belépési lehetőségért, Opavszky Elizának és Bogdán Szimonettának az önkéntes munkájáért és kollégáimnak a tábor megszervezéséért és lebonyolításáért!

 

A galériához kattintson a képre!

 

 

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb