30 éves a KÉSZ Marcali Csoportja

2025. szeptember 11-én, csütörtökön 17.30-kor ünnepi szentmisével vette kezdetét a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) Marcali Csoportja 30 éves jubileuma.
Az istentiszteletet Tomanek Ferenc Áron plébános, Galambos Ferenc helyettes plébános és Makláry Ákos a KÉSZ elnöke, görög katolikus parókus celebrálta a Gyümölcsoltó Boldogasszony Plébániatemplomban a helyi csoport élő és elhunyt tagjaiért, melyen zenei szolgálattal a Fény Gyermekei Katolikus Zenekar működött közre.
Ezután az egyházközség közösségi házában (X-ház) folytatódott a program, ahol Kiss Kálmán, a KÉSZ helyi elnöke köszöntötte a résztvevőket, majd pedig Molik Edit, a rendezvénysorozat ötletgazdája méltatta az előadó vendéget.
Majd Makláry Ákos országos KÉSZ elnök tartott tanúságtevő előadást: Miért hiszek? címmel a megjelenteknek. Kihangsúlyozta, hogy az Istenbe vetett hit egy személyers kapcsolat. Sokan próbálják szembeállítani a hitet és a tudományt, pedig a tudományt az istenhívő emberek vitték előre.
Az emberek manapság kevésbé találkoznak a teremtet világgal, mivel nagyvárosokban élnek, ahol minden az emberek alkotása. Ezáltal nem nagyon találkoznak Istennel. Sajnos sok a hitpótlék is manapság. A helyzetre vonatkozólag Kertész Imre nóbel-díjas író egyik mondását idézte, amely szerint „transzcendens árváknak nevezte a nyugaton élő embereket”, bár ez az „irányzat” sajnos kelet felé is terjedőben van.
Végül úgy összegezte mondandóját, hogy: „a megbocsátást és a hálás életet kell kimunkálni magunkban. A test és a lélek kéz a kézben jár, a hála felemel Istenhez.”
Az előadás után a helyi elnök röviden elmondta, hogy a Marcali Csoport létrehozását Pozsonyi György és dr. Laczkovics Anna kezdeményezték. Majd Kiss Iván akkori plébános támogatásával 1995. július 3-án 40 fővel már alakult meg a helyi közösség.
Azóta számos programot, rendezvényt és zarándoklatot szerveztek. KÉSZ helyi csoportját először dr. Máté András orvos, majd pedig 1997-2020 között dr. Laczkovics Anna ügyvédnő vezette.
Az egyesület jelenleg 56 főt számlál. Az alapítók közül ma már mindössze csak ketten vannak olyanok: Sávoly Andrea és Tombor Erzsébet személyében, akik 1993 óta megszakítás nélkül állandó tagok. Nekik Makláry Ákos elnök egy kis ajándékot nyújtott át megköszönve 30 éves hűségüket.
Végül az Ároni áldás és a Himnusz eléneklése után, az országos- és a helyi elnök felszeletelték az ünnepi tortát, melyet mindenki megkóstolhatott. A segítők és szervezők közreműködésével pedig különféle süteményekkel, pogácsával és frissítőkkel kínálták a jelenlévő vendégeket.
A mostani alkalomra egy fotókiállítást is berendeztek – az X-ház nagytermében – az elmúlt évek főbb eseményeiről, felidézve a szép emlékeket. Ezen kívül mindenki kapott még egy emléklapot is a jubileum alkalmából.
A rendezvényt megtisztelte jelenlétével Debreczeni Katalin, a keszthelyi KÉSZ csoport elnöke; illetőleg Fábián Zoltán a nagyatádi KÉSZ csoport elnöke; valamint Huszti Gábor, a Somogy Vármegyei Közgyűlés Pénzügyi és Jogi Bizottságának elnöke; Csáki Alpár, Miszi Zsuzsanna, és Molnár Ágnes Anna helyi önkormányzati képviselők; Szaka Zsolt, a Marcali és Környéke Hagyományőrző Ipartestület elnöke; továbbá az egyházközség közösségeinek; illetve a Marcali civil szervezetek elnökei és küldöttei is.
A jól sikerült este egy vidám hangulatú beszélgetéssel zárult. Köszönet mindenkinek, aki valamivel is hozzájárult a jubileumi rendezvény sikeres lebonyolításához!
A „Miért hiszek?” című előadás-sorozat következő alkalma október 16-án folytatódik majd Ságvári Róberttel, a marcali Fény Gyermekei Katolikus Zenekar alapítójával.
Írta: KÉSZ Marcali Csoport/Kiss Kálmán
Fotók: Szaka Zsolt és Kiss Kálmán
A galériához kattintson a képre!
A galériához kattintson a képre!
A galériához kattintson a képre!
































































