Fő tartalom átugrása

9. hagyományos újévi túra Marcali környékén – napsütés csípős széllel

Írta: Szaka Zsolt
Megjelent: 2026. január 02. Péntek, 08:42

DSC 0349

Ismét újévi kijózanító (zsírégető) túrát szervezett a Marcali és Környéke Hagyományőrző Ipartestület, immár kilencedik alkalommal. Reménykedtünk, hogy nem lesz sár a fagyok után.

 

 

Közel félszáz elszánt természetbarát gyűlt össze a Széchenyi utcában Újév délutánján és útközben is többen csatlakoztak hozzánk. Jött velünk egy a szilveszteri őrület után szabadba vágyó négylábú társunk is.

Remek hangulatban, valóban a tiszta levegőn felfrissülve vágott neki a már részben összeszokott társaság – szerencsére ismét új tagokkal kiegészülve – a rendhagyó kirándulásnak.

Külön örömünkre szolgál, hogy a korábbi túrákhoz képest nagyon sok gyerek és fiatal vett részt a túrán.

6 km gyaloglást terveztünk, a szőlőhegy frekventált, lakott (így jól járható utakkal ellátott) területein és többek által ismeretlen tájakon keresztül – aztán kb. 8 km lett belőle….

Hagyományos újévi túránk elsődleges célja a helyi vízmosás, a Bönge volt – és persze az, hogy a résztvevők jókat tudjanak beszélgetni. Szépen felújított kőszórásos utak, néha enyhén sáros, de gyalogosan járható szakaszok vártak ránk.

A Széchenyi utcából indultunk. Az Ady, Zentai és Vereckei utcákon keresztül hagytuk el a város zaját.

Az egykori Sóhajok-hídja (ez az eredeti) maradványait és a Bönge vízmosását keresztezve – a korábban járt utaktól eltérve – egy ösvényen jutottunk el néhány szőlőhegyi pincéhez.

A vízmosásról és a híd környékén átélt korábbi emlékeiről Fábián Zoltán túratársunk tartott egy rövid és rögtönzött előadást. Szánkódomb, sípálya… Ilyen is volt…

Mi is az a Bönge? Egy árok – helyenként 10 méter mély vízmosás (részben járható útszakaszokkal), amely Marcali nyugati részén húzódik. Fontos szerepe van a város csapadékvíz-elvezetésében, de természetközeli állapota miatt ökológiai értéket is képvisel.

Rövid séta – baloldalt a Marcali-hát területén ritka szintkülönbségekkel – után leereszkedtünk a Böngébe. Nos… Ennek az egykori löszmélyútnak az egyik elágazása előtt tartottunk egy rövid pihenőt és itt bontottuk ki a pezsgőinket (volt alkoholmentes, édes és száraz). Barátságok szövődtek, kapcsolatok épültek.

Sehol semmi politika… Egy koccintás után elhagytuk a természet csendjét.

Rövid kaptató után jobbra kanyarodva megérkeztünk a Szőlőhegybe. Kanyargós utakon jutottunk el a Szent Orbán szőlőhegyi kápolnához. Innét a Vereckei utcán keresztül érkeztünk meg az Újév napjára elcsendesedett városba.

Itt búcsúztak el a résztvevők egymástól.

Az időjárás kegyes volt hozzánk, a tél közepéhez képest túlságosan is, de ezt már megszoktuk az utóbbi években. A túra jelentős részén ragyogott a Nap.

Köszönet jár a résztvevőknek, hogy az ünnepek és a Szilveszter után a mi programunkat választották az otthoni pihenés helyett.

Ez is pihenés volt, csak aktívan, jó társaságban.

Békés, boldog és szeretetteljes újesztendőt kívánunk mindenkinek!

 

A galériához kattintson a képre!

 

A galériához kattintson a képre!

 

A galériához kattintson a képre!

 

 

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb