Vendégségben a pedagógia: közös munka a Hikmanban - szakmai látogatás az innováció jegyében

Különleges és inspiráló napot tölthettünk el közösen a keszthelyi Premontrei Szakgimnázium és Technikum 5/13. b osztályos, pedagógia szakos tanulóival.
A szakmai látogatás fókuszában az immár ötödik tanéve sikeresen működő orientációs évfolyamunk állt, amely a „Rugalmas tanulási utak” program keretében nyújt egyedülálló lehetőséget azoknak a diákoknak, akik még bizonytalanok a szakmaválasztásban, vagy esélyt szeretnének kapni hiányzó kompetenciaterületeik felzárkóztatására.
A látogatók betekintést nyerhettek a nálunk folyó mindennapi pedagógiai munkába, megismerve azokat a módszertani megoldásokat, amelyekkel tanulóink egyéni fejlődését támogatjuk. A fiatalok, akiknek céljaik között szerepel a pedagógiai pályán való továbbtanulás és elhelyezkedés, nemcsak elméleti tudásukat mélyíthették el, hanem közvetlen tapasztalatokat is szerezhettek a hivatás gyakorlati szépségeiről és kihívásairól.
A látogatás keretében megvalósult az egymástól való tanulás is: a pedagógia szakos diákok átvették a stafétát, és rövid, az érzelmi intelligenciát fejlesztő gyakorlatokat tartottak tanulóinknak. Orientációs diákjaink számára frissítő élmény volt ez a fiatalos lendület, a látogatók pedig élesben tesztelhették tudásukat a szakmai vizsga előtt.
A programot közös reflexióval zártuk. A tapasztalatok megosztása megerősített minket abban, hogy az itt zajló pedagógiai munka mások számára is példaértékű lehet.
Köszönjük a pedagógia szakos tanulóknak és felkészítő tanáruknak a látogatást, valamint azt, hogy minket választottak!
Bízunk benne, hogy a nálunk szerzett élmények segítik őket abban, hogy a jövőben empatikus és felkészült szakemberekké váljanak.
Írta: Gabb Jánosné
Forrás: hikman.hu
A galériához kattintson a képre!







