Fő tartalom átugrása

Teljes gimis siker a Somogy Vármegyei Értéktár Bizottság pályázatán

Írta: Berzsenyi Gimnázium
Megjelent: 2026. március 02. Hétfő, 09:24

03 lead

2025 őszén a Somogy Vármegyei Értéktár Bizottság második alkalommal hirdetett pályázatot középiskolás diákoknak a vármegyei értékek és hagyományok felkutatása és bemutatása témában.

 

 

A Somogy vármegyében található, a vármegye számára kiemelkedő jelentőséggel bíró értéket kellett a pályázóknak bemutatni. Pályázatot nyújthatott be bármely középiskola diákja saját nevében, aki Somogy vármegyében található állandó lakcímmel rendelkezik.

A benyújtott pályázatokat a Somogy Vármegyei Értéktár Bizottság bírálta el decemberi ülésén. A kiírásnak megfelelően a legjobb három felterjesztés értékes díjazásban részesült, melyet a vármegyehét keretében, 2026. január első hetében terveztek átadni az éves értékdíjátadó ünnepségen, a kaposvári Vármegyeháza Dísztermében – azonban az akkori kedvezőtlen időjárási körülmények miatt a díjátadóra 2026. február 26-án került sor.

A köszöntőket követően a középiskolásoknak hirdetett pályázat eredményhirdetésével kezdődött a díjak átadása. A beérkezett pályamunkák közül az első három helyezést a Marcali Berzsenyi Dániel Gimnázium diákjai érdemelték ki.

Mindhárom nyertes pályázatot iskolánk 11.B-s tanulói, Csordás Júlia és Horváth Hanna nyújtották be. Felkészítőjük Szaka Zsolt tanár úr volt és a felterjesztések mellékleteinek az összeállításában nagy segítségükre volt Sipos Péter, az intézmény oktatástechnikusa.

A díjakat Biró Norbert, Somogy Vármegye Közgyűlésének az elnöke és Vörös Mátyás alelnök, az Értéktár Bizottság elnöke adták át.

3. helyezést ért el a „Szenyéri Szent Péter és Szent Pál-templom” (épített örökség), melyhez ajánlólevelet adott Varga Máté régész, numizmata, helytörténész; a Rippl-Rónai Vármegyei Hatáskörű Városi Múzeum nevében Molnár István régész, fő muzeológus és Kiss Kálmán történész, a Marcali Gyümölcsoltó Plébánia irodavezetője, a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége Marcali Csoport elnöke, a Marcali és Környéke Hagyományőrző Ipartestület alelnöke. Itt szeretnénk megköszönni Tomanek Ferenc Áron és Galambos Ferenc plébános uraknak, hogy a templom egyik kulcsát hetekig őrizhettük a felkészülés alatt!

2. helyezést ért el „Koller József mesztegnyői plébános, országgyűlési képviselő életútja” (kulturális örökség) melyhez ajánlólevelet adott Boda Sándor nyugalmazott történelemtanár és a mesztegnyői Faluház és Honismereti Egyesület (HONI) nevében Kövesdiné Panyi Antónia egyesületvezető, továbbá féltve őrzött dokumentumokat bocsátott tanulóink rendelkezésére.

1. helyezést ért el „Dr. Gál József gimnáziumi tanár, múzeumigazgató, helytörténész életműve” (kulturális örökség).

Ajánlóleveleket adtak tanulóinknak Tanár Úr volt tanítványai, „munkatársai”: Gálné Jáger Márta főlevéltáros, helytörténész, a Somogyi Honismereti Egyesület elnöke; H. Rádics Márta nyugalmazott tanító, helytörténet-kutató, a Múzeum Alapítvány kuratóriumának az elnöke; Móring József Attila országgyűlési képviselő, kormánybiztos és Kiss Kálmán történész.

Köszönjük szépen az ajánlásokat és külön köszönettel tartozunk a Marcali Múzeum munkatársainak, Vidák Tünde igazgatónőnek és dr. Huszár Mihály történész-muzeológusnak az anyagok összegyűjtéséhez nyújtott segítségért!

Díjazás: 3. helyezett 25.000 Ft, a 2. helyezett 50.000 Ft, az 1. helyezett 100.000 Ft értékű ajándékban részesült, továbbá a tervek szerint az 1. helyezett értéket a Somogy Vármegyei Értéktár Bizottság elnöke javasolta volna felvenni a Vármegyei értéktárba. Sajnos Gál tanár úr munkássága nem szerepel a Marcali Helyi Értéktárban, így előbb oda is fel kell terjeszteni, majd a kedvező elbírálást követően lesz lehetőség kérni, hogy a Vármegyei Értéktár Bizottság vegye fel a saját értéktárába is.

Nem részesült díjazásban a „Varjaskéri templomrom (Somogyszentpál)” (épített örökség), de Vörös Mátyás, a bizottság elnöke elmondta, hogy minden felterjesztés nagyon magas színvonalú volt. A pályázatot Csonka Nóra és Kisantal Lili, iskolánk 10. A osztályos tanulói nyújtották be. Ajánló, illetve támogató leveleket adott tanulóinknak Poszáné Szabó Edit, Somogyszentpál polgármestere; Varga Máté régész, numizmata, helytörténész és a Rippl-Rónai Vármegyei Hatáskörű Városi Múzeum.

Külön öröm számunkra, hogy a felnőttek által benyújtható 40 felterjesztésből 15 került be a Vármegyei Értéktárba, közöttük a korábbi diákpályázaton 3. helyezést elérő Lángi Csaba felterjesztését aktualizálva „Tóth Ágoston Rafael hadmérnök, térképész életútja és munkássága” (kulturális örökség). Felterjesztők: Lángi Csaba, Szaka Zsolt – Marcali és Környéke Hagyományőrző Ipartestület. Ajánlást adott Kiss Kálmán, támogató nyilatkozatot a Marcali Múzeum. Az anyagok összeállításában dr. Huszár Mihálytól kaptunk segítséget.

Köszönjük Somogy Vármegyei Önkormányzatnak és munkatársainak, valamint az Értéktár Bizottság tagjainak, hogy hosszú évek óta ilyen lelkiismeretesen támogatják az értékek megőrzését és az azokkal kapcsolatos ismeretek közkinccsé tételét!

Gratulálunk tanítványainknak, volt tanítványunknak és a felkésztőjüknek! További sok sikert kívánunk az értékőrző tevékenységeikhez!

 

A galériához kattintson a képre!

 

 

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb