Három alkalommal is lezárták ma a Lerakó utat Marcaliban
A demonstrációt követően Krajczár Ibolyát, a Marcali és Térsége Közszolgáltató Nonprofit Kft. ügyvezetőjét kérdeztem.
Az MTKSZ Nonprofit Kft. a Marcali Lerakó út időszakos, teljes szélességű lezárásával csendes, fennakadásoktól mentes demonstrációt tartott csütörtökön. A tiltakozás célja az volt, hogy felhívják a figyelmet az előkezelési tevékenység felfüggesztésére, valamint arra, hogy a hulladék előkezelés nélkül kerül lerakásra.
A társaság tájékoztatása szerint az MTKSZ Nonprofit Kft. munkavállalói mellett a Viridis-Pannonia Kft. dolgozói is részt vettek a demonstráción, akik egy autóbusszal érkeztek Marcaliba. A résztvevők között volt Áfra Barnabás ügyvezető, valamint a demonstráció egyes szakaszaiban csatlakoztak Marcali önkormányzati képviselői és Bereczk Balázs polgármester is.
A cég 55 munkavállalójának érdekeiért azok a kollégák álltak ki, akik az adott időszakban nem vettek részt az egyéb feladatellátásban. A hulladékgyűjtési és -szállítási feladatokat a demonstráció ideje alatt is zavartalanul biztosította a társaság.
A résztvevők támogatásáról Ható András, a Mester Étterem képviseletében gondoskodott pizzával, míg a GAMESZ és Marcali Város Önkormányzata a szükséges eszközöket biztosította.
A szervezők szerint az esemény elsősorban szakmai körökben váltott ki jelentős visszhangot. A demonstráció pénteken is folytatódik, amelyhez továbbra is várják a szimpatizánsok csatlakozását.
Pénteki útlezárások időpontjai
A Lerakó úton az időszakos forgalomkorlátozás az alábbi időpontokban várható:
08:00–10:00
11:00–13:00
14:00–16:00
A szervezők kérik a közlekedőket, hogy a fenti időszakokban lehetőség szerint válasszanak alternatív útvonalat, illetve számítsanak időszakos forgalomkorlátozásra.
A galériához kattintson a képre!