Fő tartalom átugrása

A kora délután képei a mentőnapról

Írta: Vágó Zoltán
Megjelent: 2026. július 04. Szombat, 13:47

DSC 0109

Ahogy ígértük, a nap folyamán több alkalommal is jelentkezünk képes beszámolóval a Marcali Mentőszolgálat fennállásának 125. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségről.

 

 

A délutáni programot ezúttal is a Baglas Együttes indította, akik szinte már elmaradhatatlan fellépői a marcali városi rendezvényeknek. Jó hangulatú műsorukat követően elismeréseket adtak át azoknak az egészségügyi dolgozóknak, akik munkájukkal nap mint nap a betegek gyógyulását és biztonságát szolgálják.

Közben a bográcsok mellett is nagy volt a sürgés-forgás, a szakácsok folyamatosan készítették az ízletes ételeket. A gyerekeket egész délután színes programok várták: ugrálóvár, arcfestés, quadozás, fajátékok, valamint közelről is megismerhették a mentő-, tűzoltó- és rendőrautókat, illetve a különböző felszereléseket. A bátrabbak íjászkodhattak, de talán a legnagyobb sikert a póni lovaglás aratta.

A felnőttek sem maradtak program nélkül: a szűrőbuszban egészségügyi vizsgálatokon vehettek részt, lehetőség nyílt véradásra is, miközben a vendéglátósoknál egy jó ebéd vagy egy hűsítő ital mellett beszélgettek a résztvevők.

A 125 éves marcali mentés ünnepe továbbra is remek hangulatban zajlik, a programok estig várják az érdeklődőket. Hamarosan újabb képekkel és beszámolóval jelentkezünk.

 

A galériához kattintson a képre!

 

A galériához kattintson a képre!

 

A galériához kattintson a képre!

 

A galériához kattintson a képre!

 

 

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb