Ismét megrendezésre került a Pályaválasztási Börze a Noszlopyban

2026. október 17-én megrendezésre került a már hagyománnyá vált Pályaválasztási Börze a Marcali Noszlopy Gáspár Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolában.
A rendezvény immár hosszú évek óta nyújt segítséget a továbbtanulás előtt álló fiataloknak és szüleiknek abban, hogy megismerjék a középfokú oktatás lehetőségeit, és megalapozott döntést hozhassanak a jövőjükről.
A börze elsősorban a 7–8. évfolyam tanulóit és családjaikat szólította meg. A rendezvény lehetőséget teremtett arra, hogy az érdeklődők személyesen találkozzanak a középiskolák, szakképző intézmények, valamint a térség vállalatainak és képzőhelyeinek képviselőivel.
Az idei eseményen Somogy és Zala megye középfokú oktatási intézményei, valamint helyi és térségi vállalkozások mutatkoztak be.
A bemutatkozó iskolák között szerepelt többek között a Marcali Berzsenyi Dániel Gimnázium, a Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium, a Siófoki SZC Mathiász János Technikum és Gimnázium, a Siófoki SZC Hikman Béla Szakképző Iskola, valamint a Barcsi Széchényi Ferenc Gimnázium és Kollégium.
A látogatók megismerkedhettek a Dél-Dunántúli Agrárszakképzési Centrum Széchenyi Zsigmond Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium képzéseivel is. Emellett bemutatkozott többek között a Kaposvári SZC Dráva Völgye Technikum és Gimnázium, a Zalaegerszegi SZC Keszthelyi Asbóth Sándor Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium, a Kolping Nagyváthy János Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium, valamint a MATE Móricz Zsigmond Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium. A bemutatkozó intézmények között a Siófoki SZC Bacsák György Technikum és Szakképző Iskola, továbbá a Kaposvári SZC Ipari és Mezőgazdasági Szakképző intézményei is helyet kaptak.
A rendezvényen nemcsak az iskolák, hanem a munka világának szereplői is fontos szerepet vállaltak. A kiállítók között volt a Déli ASzC Széchenyi Zsigmond Mezőgazdasági Technikum képzőhelye, a Siófoki SZC Hikman Béla Szakképző Iskola, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara Somogy Megyei Területi Szervezete, a Marcali Rendőrkapitányság, a Marcali Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság, valamint a Marcali Mentők képviselete is.
A résztvevők megismerhették továbbá a ZIEHL-ABEGG Motor- és ventilátorgyártó Kft., a Premontrei Szakgimnázium és Technikum, illetve a Somogyi Kereskedelmi és Iparkamara tevékenységét és képzési lehetőségeit.
A börze egyik legnagyobb előnye az volt, hogy a diákok nem csupán tájékoztató anyagokból ismerhették meg az egyes szakmákat. Az interaktív programok, a szakmabemutatók, az eszközök kipróbálása és a gyakorlati feladatok közvetlen tapasztalatszerzést tettek lehetővé. Így a fiatalok közelebb kerülhettek azokhoz a hivatásokhoz, amelyek iránt érdeklődnek, és képet kaphattak arról is, milyen készségekre, képességekre lehet szükségük az egyes pályákon.
A továbbtanulással kapcsolatos tájékozódást szakemberek is segítették. A Somogy Vármegyei Pedagógiai Szakszolgálat, valamint Szalay Miklós pszichológus pályaorientációs tanácsadással járult hozzá a rendezvényhez. A diákok és szüleik a képzések mellett a felvételi eljárásról, a központi írásbeliről, a pontszámításról és a fontosabb határidőkről is információkat szerezhettek.
A Pályaválasztási Börze során a résztvevők hasznos információkkal és határozottabb elképzelésekkel térhettek haza arra vonatkozóan, hogy milyen irányba szeretnék folytatni tanulmányaikat.
A galériához kattintson a képre!
A galériához kattintson a képre!