
Kaposvár, 2014. november 3., hétfő (MTI) - Egymilliárd forintot meghaladó program keretében infrastrukturális beruházásokat és információs technológiai fejlesztéseket valósított meg, gépeket vásárolt és jelentősen bővítette a foglalkoztatottak létszámát a főként ventillátorok részegységeinek gyártásával foglalkozó marcali Ziehl-Abegg Kft.
Készül Marcali új térfigyelő kamera rendszere. A piactéren fotóztam a kivitelező cég munkatársát aki az irányított – titkosított – WiFi, adó berendezését szerelte éppen.
Gyótán egy évben 3 alkalommal van mise. Gondoltam egy nagyot és Németh József atyát megkértem, hogy Halottak napján tartsunk misét Gyótán is.
Csak a gyerekzsivaj és a tanórák rendje hiányzott a Noszlopyban az elmúlt héten a munka azonban nem.
Teljesen megtelt a környék, az érkezőkkel. A központi temetőben szabadtéri szentmisét tartott Kiss Iván c. prépost, Marcali esperes-plébánosa, a ravatalozónál. A Bajtársi Egyesület megkoszorúzta az ismeretlen katonáknak állított kopjafát.

Budapest, 2014. november 1., szombat (MTI) - Ma van mindenszentek ünnepe, vasárnap pedig halottak napja.

A mai napon átvette kinevezését a marcali hivatásos tűzoltó-parancsnokság új parancsnoka és elismerésben részesültek az évtizedek óta szolgálatot teljesítő tűzoltók.

Már hetek óta láthatják a marcali emberek, hogy valami készül a Künzelsau téren. Megy a találgatás arról, hogy valójában milyen építkezés folyik, és mi lehet az, aminek az alapozó munkálatai már megtörténtek.

A Múzeumok Őszi Fesztiválja keretében a Marcali Múzeum két kategóriában is kapcsolódott az országos rendezvénysorozathoz. Képes beszámolót tettünk közzé a Múzeumi Kossuth Vacsora -Óvónők Teréz Napi Találkozója október 10-i eseményéről, amely ez évben az első programelem volt. Második rendezvényként az október 29-i Múzeumi őszbúcsúztatót, a „Hozd el a nagyit is!" címet viselő családi délutánt szerveztük meg.
Soron kívüli képviselő-testületi ülést tartott ma délután Marcali Város Önkormányzata. Egy napirend volt: a nem önkormányzati képviselőként bizottsági tisztséget betöltők eskütétele.

Október 30-án az MTVA technikusa felvette a marcali Gyümölcsoltó Boldogasszony templom nagyharangjának hangját, hogy egy héten keresztül déli harangszóként szóljon a Kossuth rádióban.

Egy éve, 2013 őszén hirdette meg az Irodalmi rádió a Nagy országos szavalóverseny című rendezvénysorozatát. Mint erről már korábban hírt adtunk, a három fordulós verseny elődöntője március 8-án zajlott Budapesten a Csokonai Művelődési Központban. A versenyzők egy-egy szabadon választott alkotást adtak elő, a produkciókat a rádió egyenes adásban közvetítette. Kozma Krisztián, a Marcali Berzsenyi Dániel Gimnázium 13. E osztályos tanulója Arany János Szondi két apródja című balladáját szavalta.