Az eljárás adatai alapján Vörsön, 2021. február 26-án a késő esti órákban két helyi lakos együtt italozott, amikor egyikük minden előzmény nélkül a másikra támadt. A 47 éves férfi az asztalnál ülő 72 éves ismerősét a földre rántotta és testszerte ütlegelni kezdte, amelynek következtében az idős sértett 8 napon túl gyógyuló, orccsonttörést szenvedett.
A nádas és száraz aljnövényzet kapott lángra szombat délután Fonyód külterületén. A fonyódi nádastűzhöz a marcali, a siófoki, a kaposvári, a zalakarosi, a pacsai és a keszthelyi hivatásos, a balatonboglári önkormányzati, valamint a fonyódi önkéntes tűzoltókat riasztották.
A Zöldváros projekt keretében megvalósuló Rákóczi utca felújítása újabb szakaszához érkezett. A kivitelező megkezdi az út nyomvonalának kialakítását a Kopári sarok és a Park sétány közötti szakaszon, mely a kiemelt szegélyek megépítésével jár.
4 469 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 428 599 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 72 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 14 974 főre emelkedett.
2021.február 27-én Siófokon a Kálóczi Branch edzőterme adott otthont a Branc válogatott felkészítő edzésének. Délelőtt 09.00-11.00 között a válogatott tagjai részére küzdőtechnmikai edzést tartottak.
Végre a marcali Kiss László Sportcsarnokban, hazai pályán mérkőzött tegnap a Marcali VSZSE. Sajnos csak zárt kapuk mellett lehet továbbra is bajnoki meccseket játszani.
2021.02.27. 17:00 | Mintegy öt hektáron ég a berek Fonyód külterületén, a Turul utca közelében. A tűzhöz a keszthelyi, a siófoki és a marcali hivatásos, a balatonboglári önkormányzati, valamint a fonyódi önkéntes tűzoltókat riasztották, akik megkezdték a lángok oltását.
A 9. fordulóból elmaradt mérkőzést pótolták be ma Marcali VFC futballistái a Somogy Megyei Labdarúgó Bajnokságban. Az ifi meccsről kaptam képeket, Korcsog Andrástól. Köszönöm!
Körülbelül húsz hektáron ég a nádas Fonyód külterületén. A tűzhöz a keszthelyi, a siófoki és a marcali hivatásos, a balatonboglári önkormányzati, valamint a fonyódi önkéntes tűzoltókat riasztották. A tűzoltók több oldalról támadva oltják a lángokat, a helyszínre kaposvári, zalakarosi és pacsai egységeket is riasztottak. Fotó: Önkormányzati Tűzoltóság Balatonboglár–Balatonlelle
A Kaposvári Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya közúti veszélyeztetés bűntett elkövetésének gyanúja miatt a 14010/179/2021. bűnügyi számon folytat eljárást.
Az eljárás adatai alapján Kaposváron, a Szondi utcában 2021. február 26-án délben L. Csaba előzetes szóváltást követően ököllel arcon ütötte ismerősét. A sértett a bántalmazás következtében 8 napon túl gyógyuló sérülést szenvedett. A rendőrök a 25 éves helyi lakost rövid időn belül elfogták és előállították a Kaposvári Rendőrkapitányságra, ahol súlyos testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki.
2021. február 26-án, pénteken 17 órától Kiss Iván c. prépost, esperes-plébános a Gyümölcsoltó Boldogasszony plébániatemplomban engesztelő szentmisét celebrált a kommunizmus áldozataiért.