Betörők, tolvajok rendőrkézen
Kaposvár Rendőrkapitányság
Vasárnap délután egy kaposvári családi házban lakó hölgy arra lett figyelmes, hogy háza ablakát valaki betörte. Ekkor értesítette a rendőrséget. A Közrendvédelmi Osztály járőrei a kiérkezésüket követően, a környék átkutatása során észrevették, hogy valaki a hátsó udvaron, a bokrok mögött elbújt. Mivel volt nála egy zsák is, kérdőre akarták vonni a járőrök, hogy mit keres ott. Amikor rájött, hogy megtalálták, futásnak eredt, de utolérték, és elfogták a kaposvári, 44 éves elkövetőt. Előállították, majd őrizetbe vételére került sor.
Vasárnap este is bejelentés érkezett, miszerint Kaposváron egy családi házba két személy besurrant, azonban a lakók észrevették őket, és az elkövetők elfutottak. Ezt követően a rendőrök a helyszínre indultak, közben újabb bejelentés érkezett, miszerint ugyanezek a személyek egy másik lakóházba is besurrantak, és onnan készpénzt vittek el, a tulajdonos futva üldözi az elkövetőket. A kiérkező rendőrök elől a Kapos folyó partján, majd a fürdő kerítésén átmászva menekültek az elkövetők. Végül egyiküket a fürdő melletti parkban a Közrendvédelmi Osztály járőrei elfogták. A másik elkövető az otthonából lett előállítva. A két férfi kaposvári, 19 és 20 évesek, egyikük őrizetbe vétele mellett folyik az eljárás, mivel ellene van folyamatban büntetőeljárás.
Warning: Attempt to read property "image_intro" on null in /home/marcalip/public_html/plugins/system/jp_ce_social_share_joomla/elements/yootheme/elements/social_share/templates/template.php on line 355