A Fonyódi Járásbíróság 2 év javítóintézeti nevelést rendelt el egy 17 éves fiatalkorú fiúval szemben.
Összeütközött három személyautó Kaposmérőn, a Rákóczi utcában hétfőn délelőtt. Az esethez a kaposvári hivatásos tűzoltókat riasztották, akik áramtalanították a járműveket és közreműködtek a műszaki mentésben. A helyszínen a beavatkozás ideje alatt egy sávon haladt a forgalom. Fotó: Kaposvár HTP
A Somogy Megyei Főügyészség különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat egy 61 éves nő és három társa ellen, akik mezőgazdasági tevékenységhez igénybe vehető állami támogatásokat szereztek meg jogosulatlanul.
Nikla község Önkormányzatának szervezésében 2019. október 19.-én szüreti felvonulás és bál került megrendezésre. A régi hagyományokat felelevenítve a lakósok hintón, lovaskocsin és traktoros szerelvényen járták be a falu utcáit, kicsiknek és nagyoknak egyaránt örömet okozva és mosolyt csalva az arcukra. A felvonulást követően élőzenés bállal zárult az este, ahol mindenki jól szórakozott.
Egyházmegyei lelki nap, Rózsafüzér Társulatok találkozója volt Segesden a római katolikus ferences-plébániatemplomban. Mi marcaliak is elzarándokoltunk (18 fővel) kisbusszal. Költségét társulatunk fizette. A leszállás pillanatában a helyi plébános úr fogadott-köszöntött bennünket.
Átesett a tűzkeresztségen U 11-es kosárlabda csapatunk, vasárnap Dunaújvárosban játszottuk az első forduló mérkőzéseit. Ez a korosztály 2009-2010-es születésű gyerekekből áll.
A Magyar Fodrász Kozmetikus Közhasznú Egyesület /MFKKE/ és a BKIK idén is közösen rendezte meg 2019. október 20.-án a 61. Magyar Bajnokságot, a Beauty & Style Nemzetközi Szépségipari Kiállítás keretein belül, Budapesten a Hungexpon.
A balatonfüredi vízirendőrök 2019. október 20-án 10 óra 52 perckor a Tihany előtti vízterületre mentek, mert bejelentést kaptak, hogy egy vitorlás magatehetetlenül sodródott. A hajót vezető férfi elmondta, hogy műszaki hiba miatt nem tudtak visszatérni a partra, ezért a rendőrök a vezetőjével és két utasával együtt a kikötőbe vontatták őket.
2019. október 17-én a diákönkormányzat töklámpás kiállítást rendezett, amire nagy lelkesedéssel készítették a diákok az ötletes töklámpásokat.
Szombaton Pécsen játszott U 14-es kosárlabda csapatunk. Az első találkozón a Monok SE ellen nagyarányú győzelmet arattunk. Ellenfelünk technikai hibáit kihasználva labdákat szereztünk, és gyors indításokból jó százalékkal értékesítettük helyzeteinket.
18 alkalommal riasztották a tűzoltókat Somogy megyében hétvégén. Az egységek közlekedési baleseteket követő műszaki mentésekben és szabadtéri tűzesetek felszámolásában egyaránt részt vettek az elmúlt napokban. A megyei tevékenység-irányítási központba az időszak alatt három téves jelzés érkezett.
Az október 23-i és a november 1-jei ünnepnapokon, valamint az őszi szünet ideje alatt változik a helyközi és a Volánbusz üzemeltetésében lévő helyi járatok közlekedési rendje.