Aggódó felesége bejelentése alapján indultak a férfi keresésére a balatoni vízi rendőrök.
Amikor a 90-es évek végén elkezdtem egy kicsit komolyabban internetezni, az egyik első felhasználó akit megismertem Marcaliból Gágó Róbert, nick nevén - Leki - volt. Akkoriban még az Icq volt a sztár az üzenő programoknál, így hát ezen a platformon keresztül, oktatott, segített az első honlapjaim elkészítésében. Néhány év elteltével már inkább a kézilabda kapcsán találkoztunk. Az interjú része a Marcali VSZSE 20 éven át tartó élvonalbeli szerepléséről szóló megemlékezésnek.
Marcali Közös Önkormányzati Hivatal a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 45. • (1) bekezdése alapján pályázatot hirdet Marcali Közös Önkormányzati Hivatal
ügykezelő munkakör betöltésére. Tovább!
A marcali rendőrök súlyos testi sértés elkövetésével gyanúsítanak egy kelevízi lakost.
A Kéthelyért Egyesület és a Községi Könyvtár szervezésében Az általános iskolásoknak június 25-29-e között helytörténeti foglalkozásokat tartottunk a Községi Könyvtárban.
Budapest, 2018. július 1. Nagy Tamás zsoké, a 96. Magyar Derby győztese Esti Fény nevű lovával a budapesti Kincsem Parkban megrendezett Derby Fesztiválon 2018. július 1-jén. MTI Fotó: Mónus Márton
Július első napjára esett, hogy ezt a katamaránt is a vízimentők segítségével sikerült eredeti helyzetébe állítani – tette közzé közösségi oldalán a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának (VMSZ) vezetője. A vízimentők a Kékszalag vitorlásversenyre edzettek, személyi sérülés nem történt, a technikai kár minimális – írta Bagyó Sándor.
Vasárnapra virradó éjjel érkezett egy bejelentés, mely szerint tűz van egy mezőkomáromi családi házban. A Jókai utcai lakóház konyhájában és a tetőszerkezet alól csaptak fel a lángok.
Felsőtárkány, 2018. július 1. A 112-es Mozdony csapatának építménye a felsőtárkányi tavon rendezett úszó alkalmatlanságok versenyén 2018. július 1-jén. Sajátkészítésű, nem hajózásra szánt eszközökből összeállított vízi járművekkel nevezhettek a versenyzők. MTI Fotó: Komka Péter
Sopron, 2018. július 1. Péterfy Bori a 26. VOLT Fesztiválon a soproni Lővér kempingben 2018. június 30-án. MTI Fotó: Nyikos Péter
A Mozgáskorlátozottak Somogy Megyei Egyesület Marcali Körzeti Csoportja 56 fővel Gunarasfürdőre kirándult autóbusszal.
A „Múzeumi és könyvtári fejlesztések mindenkinek” EFOP-3.3.3-VEKOP-16-2016-00001 projekt keretében a Szabadtéri Néprajzi Múzeum Múzeumi Oktatási és Módszertani Központjának, a Marcali Múzeumnak, a kaposvári Rippl-Rónai Megyei Hatókörű Városi Múzeumnak és a SZNM Magyarországi Tájházak Központi Igazgatóságának együttműködésében került megrendezésre 2018. június 27-én a MŰTÁRGYVÉDELEM ÉS ÖNKÉNTESSÉG című megyei szakmai nap Marcaliban.
Levélcím: Marcali Portál
8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!
Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.