Ma délután Marcali Város Önkormányzatának Képviselő-testülete soron kívüli képviselő-testületi ülést tartott. A képviselők elfogadták az előterjesztést a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. „Testvér-települési programok és együttműködések” című kiírásra történő pályázat benyújtásáról.
A baleset a Damjanich utca és a Virág utca kereszteződésénél történt, kedd délután. A káresethez a kaposvári hivatásos tűzoltókat riasztották, akik áramtalanították a járműveket és megszüntették a forgalmi akadályt.
A körzeti megbízottak egy szolgálaton kívüli rendőr bejelentése alapján 2017. december 12-én 12 óra 20 perckor Siófokon, a Gergely Jenő utcában igazoltattak egy 41 éves sofőrt.
Egy somogyegresi ingatlanból különböző szerszámgépeket lopott el két férfi. A siófoki rendőrök elfogták őket, a sértett pedig visszakapta értékeit.
A Somogysámsonért Egyesület Irodalombarátok Köre 2017. december 2-án mikulásváró versmondó versenyt rendezett. Másodszor fogadtuk el a környék középiskoláinak is szóló meghívást. Már tudtuk, mi vár ránk a Makovecz Imre tervezte faluházban: felfokozott hangulat, szíves vendéglátás, jó szervezés, sok ember, intézmény és vállalkozás összmunkája.
Budapest, 2017. december 5., kedd (MTI) - Rémhír az a közösségi médiában terjedő állítás, hogy nem biztonságos az érintős (PayPass rendszerű) bankkártya - jelentette ki az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) bűnmegelőzési osztályának vezetője az ORFK és a Magyar Bankszövetség közös sajtótájékoztatóján kedden Budapesten.
492 millió Ft támogatást nyert Marcali Város Önkormányzata az EFOP-1.5.3 azonosítószámú pályázati felhíváson a humán közszolgáltatások területén jelentkező szakemberhiány enyhítésére, hátrányos helyzetű csoportok foglalkoztathatóságra való felkészítésére, a vidék megtartó képességének erősítésére.
A Siófoki SZC Marcali Szakgimnáziuma és Szakközépiskolájába már ledobta a nagy szaloncukros zsákját a Mikulás. Biztos örülni fognak a gyerekek!
Mindenkinek kellemes karácsonyi ünnepeket kívánunk!
Köszönjük a támogatást!
Egy olvasónk a nyáron Albániában járt és végigfotózta ezt a nagyon érdekes és szép országot. Most két településről és környezetéről küldött képeket.
Intézményünk az SMPSZ előző tanévben sikeresen pályázott, hogy bázisintézményként a POK koordinálásában segítse a megye köznevelési intézményeiben dolgozó pedagógusok szakmai munkáját.
Tegnap este a Városháza dísztermében rendezték meg hagyományosan az Önkormányzati dolgozók gyermekeinek a Mikulás ünnepségét. Képek: Bogdán László- HA3BTL
Az MKSZ honlapján kijavították a technikai hibát és felkerült a hiányzó Marcali – Nagyatád mérkőzés jegyzőkönyve és végleges a tabella is. Egy rövid értékelés a nagyszerű eredményt elért marcali lányokról.
Levélcím: Marcali Portál
8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!
Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.