A körzeti megbízottak 2015. június 4-én 13 óra 15 perckor Marcali belterületén ellenőriztek egy járművezetőt, aki forgalomból kivont személygépkocsival, érvényes gépjármű-felelősségbiztosítás, valamint forgalmi rendszámok nélkül vett részt a közúti közlekedésben. A rendőrök megállapították, hogy O. Dezső nem rendelkezett vezetői engedéllyel, mivel a Marcali Rendőrkapitányság korábban már eltiltotta a járművezetéstől. A 18 éves helyi férfit előállították a rendőrkapitányságra, majd meghallgatását követően szabálysértési őrizetbe vették.
Hajnal 3 óra körül az M7-es autópálya 163 km szelvénynél, a két pályatestet elválasztó szalagkorlátnak ütközött egy nyerges vonató. Személyi sérülés nem történt, a műszaki mentés idejére, a Nagykanizsa felé haladó oldalon a belső sávot lezárták. Műszaki mentés 8.15-kor befejeződött, megsérült szalagkorlátot az autópálya fenntartó szakemberei eltávolítják. Fotó: http://www.horvathautomento.hu/
Tízedik alkalommal rendeznek „Zene nélkül mit érek én …” fesztivált a Marcali Művelődési Házban, a gyermekotthonban, lakásotthonban és nevelőszülői családoknál élő gyermekeknek. A nap sztárvendége Bódi Csabi volt.
Levélcím: Marcali Portál
8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!
Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.