A Siófoki Rendőrkapitányság eljárást folytatott garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt egy csömöri lakos ellen.
A felnőtt csapatunk kikapott a Győrtől és továbbra is csak egy győzelme van. Most következik két hét szünet számunkra a bajnokságban, a 7. fordulót már lejátszottuk az Érd ellen. November 7 –én a Pénzügyőr otthonába a Kőér utcába utazunk. Egy nap pihenőt kaptak a lányok. Holnaptól készülünk.
Sorozatban a hatodik győzelmét szerezte meg a Somogy megyei bajnokság 12. fordulójában a Marcali VFC. Következik a Fonyód idegenben, győzni kell a 16. helyen álló csapat ellen. Utána itthon a Nagybajom, az egy jóval nehezebb mérkőzésnek ígérkezik. Hetedikek vagyunk a bajnokságban de szoros a mezőny. A harmadik Babócsától csak 6 ponttal vagyunk lemaradva.
Tűz keletkezett egy száznyolcvan négyzetméteres alapterületű, kétszintes lakóépületben Siófokon, a Füredi utcában vasárnap délután.
Marcali Városi Önkormányzat, Bizei Városrészi Munkacsoportja baráti találkozót szervezett a Bizéről elszármazottaknak. Tegnap a beszélgetésnek az emlékek felidézésének volt ideje, ma a Vendel napi misével és keresztszenteléssel folytatódott a program.
Tegnap Kaposváron szerepelt a Marcali VFC U-13 csapata. Remek napsütéses időben, nagyszerű játékkal egy döntetlen mellett négy győzelmet szerzett a CSAPAT!
Szombaton este gyújtották meg az őrtüzeket Erdélyben és Magyarország szerte több helyen is, ezzel csatlakozva az erdélyi honfitársainkhoz.
A Vörösmarty utcai lakóházak mögött pénteken késő este tűz ütött ki egy garázsban.
Péntek este a művelődési házban az óvódás, és az általános iskolás gyermekek fellépésével, valamint Molnár Balázs polgármester beszédével emlékeztek meg az 1956. október 23-i forradalom és szabadságharcról.
Az általános iskolás szülői szervezet szervezésében halloween partyt szerveztek a Kéthelyi álatlános iskolában október 22-én délután.
Megint jó volt a „csariban” lenni. Délelőtt a serdülők örvendeztették meg a tudósítót, este pedig egy parádés mérkőzést láthattam! Négygólos hátrányból fordított a csapatunk és 2 góllal, teljesen megérdemelten győzte le a Győr junior csapatát.
Amikor a cikkemet írom, már ismerem a junior mérkőzés eredményét, ezért vagyok könnyebb helyzetben, mint a nyilatkozó edző Dr. Woth Péter.