Irodalmi est Kéthelyen ...
Augusztus 18-án a Kéthelyen a községi könyvtárban irodalmi esttel összekötött bensőséges ünnepséget rendeztek, abból az alkalomból, hogy hatvan éve alapították az intézményt. Az estnek két, Kéthelyhez kötődő vendége volt; Galkó Bence színművész, a Szegedi Nemzeti Színház tagja, akit Nagy Ágnes kísért fuvolán.

É R T E S Í T É S
Kedves Szülők! Kedves Tanítványaink!
A tankönyvek árusításának időpontja:
2011. augusztus 25. (csütörtök) 14 – 18 óra
2011. augusztus 26. (péntek) 14 – 18 óra
A Marcaliban és a városrészekben állandó lakcímmel rendelkező tanulók (Bize, Boronka, Gyóta, Horvátkút), valamint Kelevíz, Somogyzsitfa, Somogysimonyi állandó lakcímmel rendelkező tanulók is a füzetcsomagokat térítésmentesen kapják. A más településekről bejáró tanulók füzetcsomagját a szülőknek kell megvásárolniuk. Kérjük azokat a szülőket, akik nem adtak le az ingyenességet igazoló okmányok másolatát, a tankönyvosztáskor hozzák magukkal (az első osztályosok is)!
A tanévnyitó ünnepély időpontja: 2011. augusztus 31. (szerda) 17 óra

Meghosszabbított jelentkezéssel lehet pályázni a Nyúl-unk a munkáért programba
A Nyúl-unk a munkáért program (www.nyulunkamunkaert.hu) pályázati határidejét a program szervezőbizottsága augusztus 31-ig meghosszabbította. Csütörtökön délig 105 település pályázati anyaga érkezett be, az ország minden tájáról. A pályázók névsora megtekinthető a www.nyulunkamunkaert.hu weboldalon, megyék szerinti bontásban. A legfrissebb névsor szerint Somogy megyéből Nagybajom, Pálmajor, Kisasszond, Hollád, Bárdudvarnok, Balatonszárszó jelezte részvételét. Országosan 200 család számára biztosít a nyerteseknek nyulat, ketrecet, takarmányt, vakcinát az elinduláshoz a Nyúl-unk a munkáért program.

Edzőmeccs Tapolcán a Kispest ellen.
Ma koraeste Tapolcán játszottunk a városban edzőtáborozó Kispest meghívására. 34-29 -re kikaptunk. Balogh Bea nagyon sokat cserélt és mindenki játszott. Lehetőséget adott az ifiből behívottaknak a bemutatkozásra. Mint szurkoló úgy látom a védekezésünk rendben van, de a támadójátékhoz még sokat kell együt tjátszanunk.

Fórum Mesztegnyőn …
Szászfalvi László, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára volt ma délután a vendége, a XXV. Kárpát-medencei Honismereti Ifjúsági Találkozónak. „Magyarnak lenni!" címmel tartott fórumot a jelenlévőknek.
(a galéria kis képekre kattintva érhető el)Szászfalvi László, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára volt ma délután a vendége, a XXV. Kárpát-medencei Honismereti Ifjúsági Találkozónak. „Magyarnak lenni!" címmel tartott fórumot a jelenlévőknek.
(a galéria kis képekre kattintva érhető el)Találkozás az iskolával
A Mikszáth leendő 1. a osztályosai három délelőttöt töltöttek el az intézményben, hogy orrukba fészkelhesse magát az „iskolaszag", kipróbálhassák azt, hogyan is fog a táblára a kréta. Az épülettel való ismerkedés mellett elfért sok-sok jó játék, beszélgetés, rajz, sógyurmázás egyként.

Honvédségi elismerések augusztus 20.-a alkalmából
Állami ünnepünk, 2011. augusztus 20-a alkalmából a társadalmi szervezetek aktivistái részére tartandó HM központi (államtitkári) ünnepségén a honvédelem ügye érdekében kifejtett tevékenységükért több marcali személy részesült elismerésben.

GÓ-NA Lenti - Marcali VSZSE serdülő edzőmérkőzés
A Marcali VSZSE serdülő csapata tegnap játszotta az első felkészülési mérkőzését az idei szezonban. Lentibe látogatott a csapat, ahol Gódorné Nagy Marianna - 270-szeres válogatott – csapata ellen mérkőztünk. A nagyon meleg csarnokban leányaink 3 x 20 percet játszottak, és minden játékrészt megnyerve, összességében 35-20 arányban nyertek.

202portrait projekt
(Beszélgetés az ötletgazdával)
Május közepén egy délután megcsörrent a telefonom.
-Van neked egy 16 éves fiad? - kérdezte egy ismerősöm. - Lefotózhatom ma éjfélig valamikor?
- Persze - mondtam. - Megbeszélem vele.
Miután Márkó fiam beleegyezését adta a dologba, meg is történt a Nagy Esemény.
A telefonáló Zsirai Tibor volt. Akkor csak nagy vonalakban beszéltünk a 202portrait projektről, mert ahogy jött elkészíteni a képet, úgy távozott, most faggatózhatok alaposabban is erről a témáról.

Edzésben a kosaras fiúk …
Nevelési-oktatási intézmények tanórai, tanórán kívüli és szabadidős tevékenységeit támogatja a TÁMOP-3.2.11/10/1 pályázat, melynek kereteiben szerveződött a kadett és serdülőkorú fiúknak az edzőtábor Balatonkeresztúron. A húsz sportolót, két edző trenírozza az egy hetes táborban.

90 éves Dobos Jenő
Nemesdéden a Református gyülekezet a vasárnapi istentiszteleten köszöntötte a 90 éves Dobos Jenőt. Nyugalmazott iskola igazgatót, a falu díszpolgárát, aki 70 éve, 1941. szeptemberében mint kántortanító kezdett dolgozni. Nyugdíjas éveiben a gyülekezet kántoraként tevékenykedett. Az ünnepeltet a falu polgármestere, és a Napsugár nyugdíjas klub is köszöntötte.

XXV. Találkozó Mesztegnyőn …
A helyiekkel együtt, Léváról, Beregszászról, Nagymuzsalyról, Aradról, Csantavérről és Horgosról érkezett 65 gyerek tölt el közösen egy hetet Mesztegnyőn. A mostani tábor már a huszonötödik alkalom. Az is hagyomány, hogy az esti programok egyik résztvevője a CALYPSO Kórus.