Meg van az „origó”
Elkészült a Marcali Turisztikai Egyesület és a Marcali Földrajzosok Köre által állított útbaigazító tábla. A közelmúltban kiadott turisztikai kiadványban szerepelő gyalogtúrák kiinduló pontját jelző oszlopot a Kulturális Korzó mellett állították.

Amatőr kézilabda
Nagyatádon játszott a Berzsenyi Dániel Gimnázium leány amatőr kézilabda csapata. Mindkét mérkőzésüket sikerült fölényesen megnyerni a nagyatádi Ady Gimnázium, illetve a kaposvári Kereskedelmi Szakközépiskola ellen. A helyzetkihasználáson még van mit javítani, de ezt a tavaszi fordulóig még csiszoljuk. Gratulálok lányok!!!

Luca nap a Noszyban …
December 13 –án Luca napján, érdekes programokat szerveztek a Noszlopy Iskolában. Egész nap a néphagyományhoz kapcsolódó játékokkal, feladatokkal, elevenítették fel a régmúlt szokásokat. Én délután jártam a suliban, ekkor a harmadik és negyedik osztályosok éppen söprűn száguldoztak!

Évzáró összejövetel ...
A Boronkai Hagyományőrző és Íjász Egyesület 2011. december 10-én tartotta az évzáró összejövetelét Boronkán a Kultúrházban. A rendezvényre az egyesület meghívta azokat is, akik 2011-ben támogatták egyesületünket, hogy egy kötetlen, hangulatos estével és egy finom vacsorával köszönje meg segítségüket.

Fiú kosárlabda OSB 5. forduló
Véget ért az alapszakasz az Országos Serdülő Bajnokságban (98-99-es születésüek). Csapatunk az utolsó fordulóban Bp-en az Óbudai Kaszások csarnokában lépett pályára az E jelzésű csoportban. Az első két mérkőzés a papírformának megfelelően alakult, hisz a közvetlen élmezőnyhöz tartozó házigazdák (8-ak) a Kömend B csapatát, a Soproni Sportiskola (10-ek) minket vert nagy különbséggel.

Adventi kézműves foglalkozás a Dobó István Általános Iskolában Balatonszentgyörgyön
A Dobó István Általános Iskola Diákönkormányzata 2011. december 09-én egész délutáni időtartamra adventi kézműves foglalkozásra hívta a diákokat és a vállalkozó szellemű szülőket. Különböző helyszíneken többféle ajándéktárgyat készítettünk pedagógusaink, óvónőink segítségével. A programban részt vett a Szülői Munkaközösség, a helyi CKÖ, a Gyermekvédelmi Szolgálat is, anyagi és személyes támogatással.

Szőcsényi szakmai nap.
A Marcali Városi Önkormányzat Széchenyi Zsigmond Szakközép és Szakiskola, szakmai napot szervezett. 2011 december 06-án immár hagyományossá vált rendezvényen,a Husqvarna szakemberei tartottak bemutatót. A cég ismertette a legújabb fejlesztéseket és technológiákat, ami a tanulók szakmai felkészültségüket szolgálta. Ennek keretében az intézmény házi versenyt is rendezett, amit a Husqvarna támogatott rendkívül nagy nyereményekkel.

Elmarad az Adventi Vásár ….
Laczkó Sándor a Marcali Turisztikai Egyesület elnöke arról tájékoztatott, hogy a meghirdetett Adventi Vásár elmarad Marcaliban. A tervezett színvonalon, az árusok hiánya miatt - előzetesen kilencen jelentkeztek, közülük szinte mindenki visszamondta - a vásár nem rendezhető meg. A visszalépők, a fizetőképes vásárlók, várható hiányában jelölték meg távolmaradásuk okát.

Másodikként továbbjutottak a kislányok ...
Nagyatádon rendezték meg az ERIMA Országos Kézilabda Gyermekbajnokság U10 leány korosztályának, a Somogy megyei döntőjét. A Marcali VSZSE-UK csapata két győzelemmel, és két vereséggel zárta a döntőt. A Nagyatád mögött a második helyen végzett, és tovább jutott a régiós döntőbe. A harmadik helyen a Böhönye csapata végzett

Szabálytalanul előzött, ütközött, majd elhajtott, keressük
2011. december 08-án 21 óra 55 perckor ismeretlen személy az általa vezetett ismeretlen színű és típusú gépkocsival közlekedett Kaposvár belterületén a Kisfaludy utcában az Arany J. téri körforgalom irányából a Nádor utca irányába. A Léva közbe vezető út kereszteződésében szabálytalanul az előtte, vele azonos irányban haladó és a Léva köz felé a balra bekanyarodást megkezdő kék színű, Peugeot 106 típusú személygépkocsi előzésébe kezdett, melynek során az ismeretlen jármű a jobb oldalával a Peugeot 106 típusú személygépkocsi bal első sarkának ütközött. Az ütközést követően a gépkocsivezető megállás és adatai hátrahagyása nélkül tovább hajtott.A baleset során személyi sérülés nem történt, a gépkocsikban anyagi kár keletkezett.

Véget ért az őszi szezon, Beszélgetés Balogh Beával …
Visszaolvastam azt az interjút, amit a szezon elején adtál nekem. Akkor a 6-8 hely közé vártad a csapatot. Most félidőben a kilencedik helyen várjuk a tavaszi szezont. Csalódott vagy?
Bizonyos szempontból el vagyok keseredve, elsősorban magam miatt, mert nem tudtam csak öt meccset játszani ebben a szezonban, és amikor játszottam akkor sem úgy, ahogy én azt magamtól vártam volna. Sajnos akadályozott a sérülésem.
Úgy gondolom, hogy a csapat összteljesítményére is befolyással volt az a tény, hogy többen hiányoztunk a sérülések miatt. A szezonelején kialakított csapatból Bájhóber Noémi, és én hosszabb időre kiestünk, és bizony ez a szűk keret létszám miatt gondokat okozott.

OJB kosárlabda
Egy győzelem, egy vereség a mérlegünk az Országos Junior Bajnokság 2. fordulójában. Pécsen a hazai csapat ellen nem volt ellenszerünk, viszont a nagy múlttal rendelkező dombóvári együttest hatalmas küzdelemben kilenc ponttal sikerült legyőznünk. Balogh Dániel és Horváth Bence védekezésben, és támadásban is kiemelkedőt nyújtott, Várfalvi Dániel pedig ponterős játékával segítette a csapatot a győzelemhez.