Készülnek a keddi megmérettetésre Pék Evelin tanítványai …
Az ERIMA Országos Kézilabda Gyermek Bajnokság Somogy megyei döntőjét november 22-én kedden Marcaliban a Városi Sportcsarnokban rendezik meg. A döntő résztvevői: Balatonszemes KSE, Marcali VSZSE, Rinyamenti KC, Siófok KC. A mérkőzések 9 órakor kezdődnek. Az első két helyezett csapat jut tovább a régiós döntőbe.

Cikáztak és lebuktak az ittas sofőrök
Nagyatád
Szolgálatba induló rendőrök figyeltek fel november 15-én az esti órákban Berzence és Nagyatád között arra a gépkocsira, amely az úton előttük jobbra-balra cikázva közlekedett, majd a menetirány szerinti baloldalon megállt. A jármű vezetőjéhez lépve a járőrök látták, hogy a berzencei férfi minden bizonnyal alkoholt fogyasztott, melyet a sofőr nem is tagadott, ezért vele szemben ittassága miatt intézkedtek a rendőrök.

Nyílt napok a Berzsenyiben ….
Megkezdődtek a nyílt napok a Berzsenyi Dániel Gimnáziumban. Keddtől csütörtökig óralátogatási lehetőséget biztosít az iskola a képzések iránt érdeklődő diákok és szüleik számára. Az első nyílt napon rekordszámú érdeklődőt fogadott az iskola, legnagyobb örömére. A látogatók a Noszlopyból csoportosan érkeztek, de jöttek Kéthelyről, Böhönyéről is. A további napokon is szeretettel várják az érdeklődőket.

Szmogriadó Budapesten, csütörtöktől forgalomkorlátozás
Szerdán életbe lép a levegőszennyezettség miatt a riasztási fokozat és csütörtök reggel hat órától érvényesek a forgalomkorlátozó intézkedések - közölte a Főpolgármesteri Hivatal szerdára virradóan az MTI-vel.

Egyre tartósabb ködfelhőzet...
Szerdán reggelre - menetrendszerűen - párássá, főleg nyugaton ködössé válik a levegő. Napközben a Dunántúlon a köd csak nehezen oszlik fel, lehetnek tartósan ködfelhős, borult területek. Ezzel szemben a keleti területeken többnyire napos idő várható. Eső nem lesz. Reggel -5, délután +6 fok körül alakulhat a hőmérséklet. Reggel síkos útszakaszokra készülhetünk, nyugaton pedig alacsony lehet a látástávolság. Óvatosan vezessünk! A folytatásban folytatódik a csendes, őszi végi időjárás: a dunántúli tájakon egyre nagyobb területeken és egyre tartósabban lehet párás, ködös az idő. A megemelkedett ködből képződő alacsonyszintű felhőzet hatására nem süt ki a nap, így a hőmérséklet is jóval alacsonyabban alakul, mint keleten. Utóbbi tájakon ugyanis a köd megszűnte után változóan felhős lesz az ég, és legalább néhány órás napsütés is valószínű. Komoly csapadék továbbra sem alakul ki, de a fagyos, és ködös tájakon zúzmara-képződés, ónos szitálás, napközben ködszitálás előfordulhat.

Növendékhangverseny …
A Városi Zeneiskolában adtak hangversenyt az iskola növendékei ma este. A gyerekek és tanáraik izgultak, a közönség pedig hálásan tapsolt a produkcióknak. Szép este volt! Gratulálok a fellépőknek!

Szmogriadó Budapesten
Budapesti panoráma a János-hegyi kilátóból. A szmogriadó tájékoztatási fokozatát rendelte el Budapesten a főpolgármester, mert november 13-án és november 14-én a város több mérőpontján elérte vagy meghaladta a küszöbértéket a szálló por koncentrációja, s a következő napon javulás nem várható. MTI Fotó: Illyés Tibor
![]() |

Betörők és fatolvajok elfogása ...
Kaposvár Rendőrkapitányság
Nem ment messze otthonából az a nagyberki férfi, aki november 14-én este úgy döntött, hogy betör a környékén lakó ismerőse házába. A lakóház oldalán egy szúnyoghálós kis ablakhoz ment, ahol a szúnyoghálót kézzel leszakította, majd az ablakot kézzel benyomta. Ezt követően a kisablakon keresztül bemászott a lakásba, ahonnan csomagolt tésztát, horgászbotot, orsókat, kést, lámpát, újságokat, hosszabbítót, gázpalackot tulajdonított el. Amikor a járőrök megjelentek a lakásán, éppen az eltulajdonított gázpalackot próbálta rákötni a saját tűzhelyére. A rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették.

Orvvadászatból származó értékes trófeák Nagyatádon
Nagyatád, 2011. november 15. Németh Sándor, a SEFAG Zrt. ellenőrzési osztályvezetője és Márton Attila, a cég lábodi vadászterületének vadgazdálkodási ágazatvezetője egy gímszarvas trófeát mutatnak a Nagyatádi Rendőrkapitányságon tartott sajtótájékoztatón. A kezükben tartott trófea vadásztatási értéke közel másfél millió forint. A rendőrségnek sikerült orvvadászatból származó, nagyobb mennyiségű értékes trófeákat felkutatni és lefoglalni. MTI Fotó: Varga György

Nem drágulnak a horgászengedélyek a Balatonon
Siófok, 2011. november 15., kedd (MTI) - Nem változik jövőre a balatoni horgászjegyek ára, és gyerekjegyet vezet be a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. - tájékoztatta Füstös Gábor vezérigazgató kedden az MTI-t.

Kamionbalesetek az M7-es autópályán
Kőröshegy, 2011. november 15. Egy román kamion rakománya, nagy mennyiségű kukoricakonzerv látható az úttestre borulva az M7-es autópályán, a kőröshegyi Völgyhídon, miután a teherjármű - vélhetően defekt miatt - a két pályát elválasztó szalagkorlátnak ütközött. Személyi sérülés nem történt. MTI Fotó: Varga György

A kőröshegyi Völgyhídon Budapest felé feloldották az útzárat, Nagykanizsa felé a 7-es útra terelik a forgalmat
A kőröshegyi Völgyhídon kedd reggel öt óra előtt megnyitották a Budapest felé vezető két sávot, amit egy román kamion hétfő esti balesete miatt zártak le, Nagykanizsa felé azonban a korábban szabad külső sávot is lezárták egy másik, a közelben ugyancsak hétfő este történt kamionbaleset miatt; a forgalmat a 7-es útra terelik - közölte Koncz András, a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeletese az MTI-vel kedden hajnalban.