Fő tartalom átugrása

A mobiltelefon nem játék ...

BVRK
Egy négy év körüli kisgyermek tárcsázta a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság segélyhívóját tegnap este. Elmondta, hogy az anyukáját akarta felhívni, mert az apukáját nem tudja felébreszteni. Azt azonban nem tudta megmondani, hogy hol lakik, csak azt, hogy az édesanyja elment valahova dolgozni, és édesapja vigyáz rá. A mobilszolgáltatóval történt kapcsolatfelvétel után kiderült, hogy a kislány Békéscsabáról telefonált, így az ottani rendőrök elmentek a családhoz, és megállapították, hogy mindenki otthon van, a kisgyerek pedig játszott a telefonnal és véletlenül tárcsázta a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság segélyhívóját.

Máltaiak a Meseparkban ...

A Máltai Szeretett Szolgálat egyesület Gondozottjainak egy csoportja látogatott el a Mesepark Óvodába, ahol gyönyörű bábjátékkal kedveskedtek a gyerekeknek. Terveink szerint a kapcsolat hosszú távra szól, a közeljövőben többször is ellátogatunk egymáshoz. 

Fuvola tanszaki hangverseny ...

A tavalyihoz hasonlóan idén is március végén volt a fuvola tanszaki a zeneiskolában. Minden korosztályból, és zeneművészeti korból hallhattunk produkciókat a barokktól a romantikán át a filmzenékig. A majdnem egy órás koncert jól sikerült, a növendékek rengeteg tapasztalattal és élménnyel gazdagabban térhettek haza. 

Diákolimpia Mezei Futóverseny Megyei Döntő

Kaposvár, 2011. március 31
Az első alkalom, hogy az alapfokú iskoláink közös csapattal a Marcali Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény néven szerepeltek a mezei futás megyei döntőn. Csakúgy közös csapattal, mint egy évvel korábban már és most is Kaposvár, Nagyatád, Barcs, Siófok. Tették ezt eredményesen.

Berzsenyis diákok ...

Berzsenyis diákok a Nemes Tihamér Alkalmazó Tanulmány Verseny országos döntőjében!

Március 26-án, szombaton rendezték meg a Nemes Tihamér Alkalmazó Tanulmány Verseny országos döntőjét Budapesten az ELTE Informatika karán. A két megelőző forduló eredménye alapján a döntőbe bejutott Forgó Frigyes (felkészítő Fellegi Bálint) és Zajcsuk Liliána (felkészítő Bene Gábor) a Berzsenyi Dániel Gimnázium 2 tanulója. 

Képviselő-testület ünnepi ülése …

Marcali Város Önkormányzatának Képviselő-testülete ma délután ünnepi ülést tartott, amelyen átadták a Város Díjait. Babina Elemérnét, 46 éves kitartó képviselői munkájáért Marcali Város Önkormányzata 2011-ben, születésének 70. évében Marcali Városért díjjal tünteti ki. (Méltatás) Marcali Város Önkormányzata Fuisz Jánosnénak és Fuisz Jánosnak – a Fuisz pedagógus házaspárnak a város közéletében, oktatási és sportéletében kifejtett kimagasló munkáját 2011-ben Marcali Városért kitüntetéssel ismeri el. (Méltatás) Marcali Város Önkormányzata 2011-ben a Hársfa Patikának – a város közéletében kifejtett munkája elismeréseként – a Marcali Városért kitüntető emlékérmet adományozza. (Méltatás) Marcali Város Önkormányzata a város kulturális és hitéletében kifejtett munkája elismeréseként a Fény Gyermekei Katolikus Ifjúsági Zenekarnak 2011-ben Marcali Város Alkotói Díját adományozza. (Méltatás

"Esélyt a szebb jövőért"

Ma tartották Nagyszakácsiban az "Esélyt a szebb jövőért" című konferenciát. A Somogy Megyei Önkormányzat Gyermekvédelmi Igazgatósága (Marcali) szervezésében megtartott projekt záró konferencián, a TÁMOP 5.2.5-08/1-2008-0216 pályázat, Gyermekvédelemben élő gyermekek és fiatalok integrációs programja keretében, a MindLab módszer alkalmazásának tapasztalatairól cseréltek eszmét a megvalósítók.  

Elkészültek a Tűzoltólaktanya tervei ...

Elkészültek az új Marcali Tűzoltólaktanya engedélyezési, és látványtervei. Jelenleg az építési engedélyezési eljárás zajlik. A Megyei Kormányhivatal, a nagyatádi építésügyi hatóságot jelölte ki eljáró hatóságnak. A kiviteli tervek elkészülte után, egy fordulós eljárásban kiválasztják a kivitelező céget. Talán ősszel már földmunkák is lesznek az Árpád utcában. 

Küldöttgyűlés ...

A Kéthely és Vidéke Takarékszövetkezet 2011. március 29-én Balatonmáriafürdőn tartotta éves Küldöttgyűlését, melyen az Igazgatóság beszámolt a 2010 évi munkáról és a 2011. évi célkitüzésekről. Az Igazgatóság és a Felügyelőbizottság 5 éves mandátuma lejárt, igy sor került a választására is. 

OSB leány kézilabda ...

Az Országos Leány Kézilabda Serdülőbajnokság rájátszásában ma délután a Nagykanizsa csapatát fogadta a Marcali VSZSE csapata. Közepes színvonalú mérkőzésen magabiztos 10 gólos győzelmet arattunk. Eredmény : Marcali VSZSE – Nagykanizsa 23 - 13. félidőben 13 - 8. 

Iskolaváró ovisok a Mikszáthban ...

Órát látogattak a leendő kisiskolások – egyelőre még szüleik-óvónőik kíséretében. Amikor kellett, fegyelmezetten figyelték az elsősök ténykedését, amikor lehetett, ügyesen ügyködtek az elébük kerülő feladatok leküzdésén. Győztek is állandóan. A tanítási óra és a kisdiákok adta műsor után valamennyien színes pillangópárral – és feltehetően kellemes élményekkel – távoztak. 

KÉK-TÓ Öregfiúk labdarugó bajnokság

 

Március 28 -án indult a KÉK-TÓ Öregfiúk labdarugó bajnokság tavaszi fordulója amelyben városunk Öregfiúk csapata is szerepel. Az első mérkőzést idegenben kezdte csapatunk Somogy Aszaló csapatához látogatott a meccs rövid tudósítása.

A mérkőzés kezdésétől fogva támadóan léptünk fel több helyzetet kialakítottunk de gólt csak a 20 percben tudtuk rúgni. Egy távoli lövés kijött a kapusról és a kipattanó labdát FRANK GYULA továbbította a kapuba. Ezek után folytattuk a támadó focit, de sajnos a helyzeteket nem tudtuk gólra váltani, nem úgy az ellenfél a félidő vége fele egy kontratámadás után egyenlítettek.

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb