
Az OTP tájékoztatása szerint rendszerfejlesztés miatt augusztus 25-én, kedden 00:45-től 2:45-ig a Simple online bankkártyás fizetés esetében átmeneti kiesések,

„Ma reggel a Hősök terén, katonai tiszteletadással fogadtam a cseh, a szlovák és a lengyel védelmi minisztert.

Immár tizennyolc JAS-39 Gripen repülőgép biztosítja hazánk és egyben a NATO légterének fegyveres védelmét, miután teljessé vált a Magyar Honvédség vadászgépflottája.

„Már társadalmi egyeztetésen van a »fiatalítás« címén eltávolított katonák visszavételét lehetővé tevő jogszabály-módosítás” – közölte dr. Ruszin-Szendi Romulusz a közösségi oldalán.

„Az állomány egyértelműen jelezte: altisztként kívánják folytatni szolgálatukat, és minden alakulat azt kérte, hogy visszakaphassa a rendszerváltás utáni nevét és hadrendi számát”

Két hétnyi, nehéz terepen végzett, megfeszített munka után lezárult a Vigorous Warrior 2026 NATO nemzetközi katona-egészségügyi gyakorlat Észtországban.

Életének 74. évében szombaton elhunyt Martos Balázs, a magyarországi internet egyik alapítója, az Internet Szolgáltatók Tanácsa (ISZT) egyik alapítója és örökös tiszteletbeli elnöke – közölte az Internet Szolgáltatók Tanácsa.

A Magyar Honvédség felkészült, hogy a rendkívüli hőségben szükség esetén a társszervekkel együttműködve több tízezer liter zacskózott vizet biztosítson az embereknek – közölte a honvédelmi miniszter a közösségi oldalán.

1846. július 15-én indult el az első menetrend szerinti gőzvontatású vonat Pest és Vác között, amely mérföldkő megnyitotta a hazai vasút történetét.

Az Országház kupolacsarnokában a Honvéd Vezérkar csapatzászlaját Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter nyújtotta át a beosztást átadó Böröndi Gábor vezérezredesnek, aki továbbadta azt Sándor Zsolt vezérezredesnek, a Honvéd Vezérkar új főnökének, aki azt háromszor meglengette.

Május utolsó vasárnapján országszerte gyerekzsivajtól hangosak a parkok, a főterek és a kulturális intézmények.

A tavasz végének egyik legszebb és legjelentősebb keresztény ünnepe a Pünkösd, amely minden évben különleges hangulatot hoz a templomokba, a családok életébe és a hagyományőrző közösségekbe.