Skip to main content

Elismerés az önkéntes tűzoltóknak

Írta: Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság
Megjelent: 2013. november 07. Csütörtök, 18:53

Bolhás, Fonyód, Görgeteg, Igal, Nagybajom, Segesd, Somogyjád, Szentbalázs, Szőkedencs települések és a KÖTÉL Egyesület önkéntes tűzoltói gyülekeztek november 7-én délután a Megyeháza dísztermében, ahol a Dunán levonuló árvíz elleni védekezés során tanúsított helytállásukért vehettek át elismerő oklevelet.

IMG 0274

Az ünnepség kezdetén Bogáti Gábor fújt felhívó jelet trombitán, majd Gelencsér Attila a Somogy Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke köszöntötte a jelen lévőket. Beszédében hangsúlyozta, hogy hosszú évek óta ismert, hogy Somogyország, a somogyi emberek mindig segítenek, ha baj van.

Ez megmutatkozott 2010-ben a borsodi árvíz, a kolontári vörösiszap-katasztrófa idején és most is, amikor családok ezrei kerültek veszélybe a Duna áradása miatt. Kiemelte, hogy a nehéz pillanatokban az összefogás és az egymásnak nyújtott segítség példaértékű volt. Csak elismerés és köszönet illeti azokat, akik másokon is segítettek az idei, rekord méretű árvízi védekezésben.

A megyei elnök méltató szavait követően a Magyar Tűzoltószövetség elismerő oklevelét vehette át 48 somogyi önkéntes tűzoltó, majd Dr. Horváth Jenő tűzoltó ezredes a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója fejezte ki köszönetét az önzetlenségért és a megfeszített munkáért. Az ezredes felidézte, hogy a somogyiak nemcsak a védekezés idején segítettek, hanem az ideiglenes védművek bontásakor is bizonyítottak.

Az ünnepség zárásakor a megyei katasztrófavédelmi igazgató arra kérte a jelen lévőket, hogy egy perces néma főhajtással emlékezzenek a november 1-jén szolgálatteljesítés közben elhunyt Kövecs Gergő posztumusz tűzoltó hadnagyra, akit Magyarország belügyminisztere hősi halottá nyilvánított.

Képek!

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb