KÉK HÍREK

dscf3169

A Kaposváron található CBA Cent üzletnél rendezte meg a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács és a CBA Kereskedelmi Kft. Police Coffee elnevezésű rendezvényét.

A program kaposvári helyszínén 2014. március 14-én 11 és 16 óra között az állampolgárok egy csésze kávé mellett kötetlenül beszélgethettek a bűnmegelőzési, bűnügyi, rendészeti és igazgatásrendészeti szakterület rendőri vezetőivel, illetve kollégáival problémáikról, azok megoldásának lehetőségeiről, illetve javaslataikkal segíthették a helyi rendőrök munkáját.

A nap folyamán a lakosságot és a média képviselőit Dr. Hatala József a Nemzeti Bűnmegelőzés Tanács elnöke, miniszteri biztos, valamint a Kaposvári Rendőrkapitányság szakemberei várták.
A rendezvényt megtisztelte jelenlétével dr. Farkas Edit, Kaposvár Megyei Jogú Város aljegyzője, dr. Garamvölgyi László r. dandártábornok, a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács kommunikációs igazgatója, dr. Szijártó István r. alezredes, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi főkapitány-helyettese, Ferincz József r. ezredes a Kaposvári Rendőrkapitányság rendőrkapitánya, valamint dr. Jávorszkyné dr. Molnár Magdolna r. alezredes a megyei rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának vezetője.

A rendezvény alkalmával 103 fő állampolgár élt azzal a lehetőséggel, hogy egy csésze kávé mellett tanácsokat és felvilágosítást kapjanak a rendőrség szakembereitől. Elsősorban közbiztonsággal-, bűnüggyel és közlekedéssel kapcsolatos témakörökben hangzottak el kérdések az érdeklődők részéről. A kitöltött kérdőívek alapján Somogy megye állampolgárai nagyon elégedettek a rendőrség munkájával.

Olvassa a Marcali Portált Facebookon is!

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.