KÉK HÍREK

Együttműködési gyakorlatot tartott a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság, valamint az Országos Mentőszolgálat Dél-dunántúli Régiójának Kaposvári állomása a Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézetben ma délelőtt. 

A feltételezés szerint egy ismeretlen telefonáló robbantással fenyegette meg a büntetés-végrehajtási intézetet, miközben az egyik zárkában a fogvatartottak is követelésekkel álltak elő. A rendőrség értesítette a megyei katasztrófavédelmi műveletirányítási központot, az ügyeletes pedig riasztotta a kaposvári hivatásos tűzoltókat és a KÖTÉL Egyesületet. Az önkéntes tűzoltók segítségével kiürítették a szomszédos zeneiskola épületét, a növendékeket és a nevelőket egy közeli iskolába kísérték. Az egyik körletben a fogvatartottak - kihasználva a helyzetet - eltorlaszolták a zárka ajtaját és annak felgyújtásával fenyegetőztek. Nemsokkal később a zárka ablakából füst áramlott ki, ekkor a tűzoltásvezető két részre osztotta az egységet.

Az egyik raj felderítette a körletet, majd feszítő-vágóval felnyitotta a tűz által érintett zárka ajtaját. A biztonsági felügyelők légzésvédelem mellett kihozták az eszméletlen fogvatartottakat a helyiségből, akiket a mentőszolgálat munkatársai a helyszínen elláttak. Ezt követően a tűzoltók két irányból támadták a zárka berendezéseit emésztő lángokat. A tűz megfékezését követően a rendőrség szakértői vették át a terepet, egy kereső kutya állt szolgálatba a robbanó eszköz felkutatására.

A kutya sikeresen teljesítette feladatát, a robbanótestet hatástalanították, majd elszállították. A négy szervezet együttműködését, az intézkedések végrehajtását, a mentési feladatok összehangoltságát pozitívan értékelte Brolly Gábor, vezető mentőtiszt, Tarlós István tűzoltó ezredes, megyei katasztrófavédelmi igazgatóhelyettes és Nagy István bv. Ezredes, intézet parancsnok. Fotó: Bázelné Mihályka Szabina tű. hdgy. - SMKI

IMG_6733
IMG_6742
IMG_6766
IMG_6777
IMG_6779
IMG_6812
IMG_6839
Rotation_of_IMG_6728
Rotation_of_IMG_6755
Rotation_of_IMG_6757
Rotation_of_IMG_6786
Rotation_of_IMG_6788
01/12 
start stop bwd fwd

 

Navigáció a nyilakkal lehetséges, illetve a galéria automatikusan töltődik a lejátszás gombra kattintva. Nagyobb méret jobb egérgomb ... megnyitás új lapon.

Olvassa a Marcali Portált Facebookon is!

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.