Skip to main content

A lakosság segítségét kérik a siófoki rendőrök

Írta: Somogy MRFK
Megjelent: 2015. augusztus 19. Szerda, 04:33

rendor

A Siófoki Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya cserbenhagyás vétség elkövetésének gyanúja miatt 14060/1933/2015. bűnügyi számon folytat eljárást ismeretlen tettes ellen.

 

A rendelkezésre álló adatok szerint 2015. augusztus 12-én 20 óra 50 perc körüli időben egy személygépjármű vezetője a 7-es számú főúton – Siófok külterületén – közlekedett Lepsény irányából Siófok felé. Az autós a 108+600-as kilométerszelvénybe érve négy, egymás után haladó gépkocsi előzésébe kezdett.

 

A harmadik, ismeretlen típusú és forgalmi rendszámú autó mellé érve annak vezetője szintén előzésbe kezdett, ezzel hirtelen balra kormányzásra késztette a már mellette haladó személygépjármű sofőrét, aki ettől az autóval a bal oldali füves útpadkára, majd a vízelvezető árokba hajtott, ahol fejtetőn állt meg. Az ismeretlen személygépkocsi és annak vezetője a helyszínről megállás, és adatainak hátrahagyása nélkül tovább hajtott. A baleset során személyi sérülés nem történt, anyagi kár keletkezett.

 

Kérjük mindazok jelentkezését, akik a balesetet látták, vagy azzal kapcsolatosan, valamint az okozó járműről és vezetőjéről információval rendelkeznek. Továbbá kérjük azon gépjárművezetők jelentkezését is, akik a baleset idején a megelőzött járműoszlopban haladtak.

 

Jelentkezni lehet személyesen a Siófoki Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályán (8600 Siófok Sió utca 12-20.), vagy hívják a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-82-502-700-as telefonszámon, illetve tegyenek bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöld számán (h-cs: 8-16, p: 8-13), továbbá a 107 vagy a 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb