Fő tartalom átugrása

Sodrófával ütötte a nőt a kaposvári férfi

Írta: Somogy MRFK
Megjelent: 2016. július 02. Szombat, 09:31

rendor

A Kaposvári Rendőrkapitányság súlyos testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást egy helyi lakos ellen.

 

A rendelkezésre álló adatok szerint az 58 éves férfi 2016. június 11-én 15 óra és 16 óra közötti időben kaposvári otthonukban – szóváltást követően – egy sodrófával többször megütötte élettársát. A nő a bántalmazás során nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérülést szenvedett. A nyomozók Sz. Józsefet gyanúsítottként hallgatták ki, aki az eljárás további szakaszában szabadlábon védekezhetett.

 

A Kaposvári Rendőrkapitányság az eljárást 2016. június 29-én befejezte és a keletkezett iratokat bíróság elé állítási javaslattal megküldte a Kaposvári Járási és Nyomozó Ügyészségnek.

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb