Fő tartalom átugrása

Bronzérmet hozott a Gépész Somogynak

Írta: SMKI
Megjelent: 2017. április 05. Szerda, 04:16

wm2017040501

A Miskolci Rendészeti Szakgimnázium adott otthont az I. Országos Középiskolai Rendészeti Csapatversenynek, amelyen két napon át küzdöttek a rendészeti ismereteket tanuló diákok. Somogy megyét a Kaposvári SZC Eötvös Loránd Műszaki Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma képviselte.

 

A kétnapos megmérettetésre összesen húsz oktatási intézményből érkeztek csapatok. A rendészeti tantárgyakat is tanuló versenyzők pénteken délután szakmai irányultságú műveltségi, idegen nyelvi és informatikai feladatokban mérték össze tudásukat, illetve közlekedési ismereteikről adtak számot. Szombaton a gyakorlati feladatoké volt a főszerep. A diákoknak kétezer métert kellett futniuk a sportpályán, teljesíteniük kellett az akadálypályát és a meghatározott erőnléti feladatokat (fekvőtámaszban karhajlítás, -nyújtás, hanyatt fekvésből felülés, hajlított karú függés és helyből távolugrás), lőkészségüket pedig a lőtéren bizonyíthatták.

 

A katasztrófavédelmi szakmai feladatok során tíz tűzoltó szakfelszerelést kellett felismerniük a négyfős csapatoknak, majd egy szerelési gyakorlatot kellett végrehajtaniuk. A büntetés-végrehajtási szakmai feladat egy cellarend-kialakítás volt, amelyre négy percet kaptak a versenyzők. A gyors rendrakáson túl húsz olyan eszközt is fel kellett ismerniük a diákoknak, amelyet tilos a cellában tartani.

 

Az elméleti és gyakorlati feladatokban bővelkedő országos rendezvényt a szombat délutáni eredményhirdetés zárta, amelyen dr. Janza Frigyes r. vezérőrnagy, miniszteri megbízott értékelte és köszönte meg a versenyzők teljesítményét, illetve a szervezők munkáját. A rendészeti oktatásban is részesülő tanulókat végül arra biztatta, hogy váljanak méltó utódokká az ország védelmezésében.

 

Csapathelyezések:

1. helyezett csapat: Jászberényi Katolikus Óvoda, Általános Iskola és Liska József Középiskola és Kollégium Tagintézményének csapata,
2. helyezett csapat: Pécsi SZC pécsváradi II. Béla Gimnáziuma, Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma,
3. helyezett csapat: Kaposvári SZC Eötvös Loránd Műszaki Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma
4. helyezett csapat: Szerencsi SZC tokaji Tokaji Ferenc gimnázium és Szakgimnáziuma,
5. helyezett csapat: Derecskei I. Rákóczi György Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium csapata,
6. helyezett csapat: Berettyóújfalui SZC Püspökladányi Karcs Ferenc Gimnáziuma, Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája

 

Dojcsák Dávid c. tű. százados - Borsod-Abaúj-Zemplén MKI

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb