Fő tartalom átugrása

Súlyos testi sértés kisérlet

Írta: Somogy MRFK
Megjelent: 2018. november 04. Vasárnap, 08:48

1 kekfeny

Többször megütötte és megrúgta, majd egy csavarhúzóval bántalmazta haragosát egy zselicszentpáli férfi.

 

A rendelkezésre álló adatok alapján a 60 éves férfi 2018. november 3-án 10 óra 30 perc körül egy zselicszentpáli ingatlan előtt előzetes szóváltást követően több alkalommal megütötte, megrúgta, majd a nála lévő csavarhúzóval bántalmazta ismerősét. A bántalmazás következtében a sértett – az elsődleges orvosi vélemény szerint – nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérüléseket szenvedett, azonban az elkövetés módja alkalmas lett volna súlyosabb sérülés okozására.

 

A rendőrök a helyi férfit elfogták, a Kaposvári Rendőrkapitányságra előállították, ahol a nyomozók súlyos testi sértés bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb