Fő tartalom átugrása

Mindkét gyanúsított rendőrkézen

Írta: Vágó Zoltán
Megjelent: 2020. január 10. Péntek, 16:49

Img 9516

A kaposvári gyermekotthonban történt bántalmazás kapcsán a rendőrök korábban elfogták azt a fiatalt, aki a felvételt készítette, most pedig társát, a bántalmazót is megtalálták, majd bűnügyi őrizetbe vették.

 

 

A Kaposvári Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya súlyos testi sértés kísérlete miatt indított nyomozást egy kaposvári gyermekotthonban történt bántalmazás miatt.

 

Miután a nyomozó hatóság az esetről tudomást szerzett, hivatalból intézkedve soron kívül büntetőeljárást rendelt el, és azonnal megkezdte az ügy körülményeinek a vizsgálatát. A beszerzett bizonyítékok alapján a két feltételezett fiatalkorú elkövetőt azonosították, elfogták és előállították a Kaposvári Rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók mindkettőjüket súlyos testi sértés bűntett kísérlete megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

 

A felvételen, mint bántalmazó látható 16 éves fiatalt őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.

 

 

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb