Fő tartalom átugrása

Ittasan kötötte el főnöke autóját

Írta: Somogy Megyei Főügyészség
Megjelent: 2026. október 29. Csütörtök, 09:01

az oldalara borult jarmu

A Kaposvári Járási Ügyészség jármű önkényes elvétele és ittas járművezetés miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, aki egy közös italozás után összetörte munkaadója kocsiját.

 

 

A vád szerint a terhelt 2026 februárjában édesapja présházában találkozott ismerőseivel – köztük főnökével –, akikkel nagy mennyiségű szeszes italt fogyasztott.

A sértett az összejövetelre autóval érkezett, amit ittassága miatt az indítókulccsal együtt azzal hagyott ott, hogy majd másnap visszamegy érte.

A vendégek távozását követően azonban a súlyos fokban ittas vádlott munkaadója járművébe ült, majd azzal a sértett tudta és engedélye nélkül a közeli faluba indult. A férfi útja során nekiment egy parkoló autónak, kis idő múlva pedig egy kanyarban kisodródott, így az elkötött kocsival az oldalára borulva állt meg.

A balesetben a gépjárművekben kisebb kár keletkezett, a vádlott nem sérült meg.

Az ügyészség a Kaposvári Járásbíróságra benyújtott vádiratában felfüggesztett börtönbüntetést és közúti járművezetéstől eltiltást indítványozott a vádlottal szemben.

A képen az oldalára dőlt sértetti jármű látható.

 

 

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb